KOCSIVAL MENEKÜLTEK

2018.03.02. 14:45

Regénybe illő módon lopott dezodort egy pár Szolnokon

A Szolnoki Törvényszék a napokban másodfokú ítéletet hozott annak a párnak az ügyében, akik 2014 májusában együtt próbáltak dezodort lopni az egyik szolnoki hipermarketben, majd amikor az üzlet biztonsági őrei rajtakapták őket, kocsival próbáltak menekülni előlük.

Forrás: Shutterstock

Az eset csupán szabálysértésnek indult, de a regénybe illő menekülés eredményeként rablás és közúti veszélyeztetés lett belőle.

A pár 2014. május 26-án délután három óra körül az egyik szolnoki nagyáruházban vásárolt. Öt darab zsömlével a bevásárlókosarukban az illatszerosztályra mentek, ahol még 2 db férfi és 1 db női dezodort tettek a kosárba, melyek együttes értéke 3.647 Ft volt.

Nem sokkal később a hölgy a dezodorokat kivette a kosárból és betette a táskájába, miközben a férfi szorosan mellette állva próbálta takarni őt. Nem sejtették, hogy az áruház őrei a biztonsági kamerákon keresztül már ekkor észlelték a lopást. Gyanútlanul az önkiszolgáló pénztárhoz mentek, kifizették a zsömléket és kifelé indultak, amikor a biztonsági kapu jelzett.

Nem álltak meg, egyesen kimentek az áruházból, és a kocsijuk felé indultak. A biztonsági őr utánuk szaladt, és többször felszólította a nőt, hogy álljon meg és menjen vissza a boltba, hogy a ruházatát és csomagját átvizsgálhassák, de ők csak mentek tovább.

Az őr többször próbált a hölgy elé állni, de a nő mindig kikerülte. Odaértek a parkolóban álló autóhoz. A férfi előzékenyen kinyitotta a jobb első ajtót párjának, aki beült az anyós ülésre. Becsukta az ajtót, megkerülte a kocsit és beült a vezetőülésbe.

Ekkorra odaért egy másik biztonsági őr is. Egyikük a kocsi elé, a másik a kocsi mögé állított egy-egy bevásárlókocsit azért, hogy megakadályozzák őket a távozásban. A pár cselekménye eddig a pontig nem bűncselekménynek, csupán tulajdon elleni szabálysértésnek minősült volna.

A nő azonban ekkor odafordult párjához, és azt mondta: „gyerünk”, melynek hatására a férfi elindult az autóval. Előbb lassan tolatni kezdett, majd látva, hogy arra nem tud tovább haladni, egyesbe kapcsolt és a kocsi elé tolt bevásárlókocsit lassan nekitolta az azt tartó őrnek. Annak ellenére sem állt meg, hogy az őr mindkét kezével rátenyerelt a személygépkocsi motorháztetőjére, és végül kihajtott az áruház parkolójából.

A hatályos jogszabályok szerint bűncselekményt: rablást követ el az a tetten ért tolvaj, aki a dolog megtartása végett erőszakot alkalmaz. Ahogyan bűncselekményt, közúti veszélyeztetést követ el, aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével közforgalom elől el nem zárt magánúton, például egy áruház parkolójában más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki.

Az ügyben 2017. július 3-án hozott ítéletet a Szolnoki Járásbíróság.

A férfit, akit korábban 2 rendbeli zaklatás vétsége miatt próbára bocsátottak, és ezen próbaidő tartama alatt követte el a fenti cselekményeket társtettesként elkövetett rablás és közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért, valamint az általa korábban elkövetett 2 rendbeli zaklatás vétsége miatt 5 év börtönre, 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A büntetlen előéletű nőt társtettesként elkövetett rablás bűntettében és bűnsegédként elkövetett közúti veszélyeztetés bűntettében találta bűnösnek, és 3 év 6 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlottak és védőik azonban elsődlegesen felmentésért, másodsorban a kiszabott büntetés enyhítése érdekében fellebbezést jelentettek be.

Az ügyben a napokban született jogerős döntés. A Szolnoki Törvényszék 2018. február 20-án meghozott másodfokú határozatában az elsőfokú bíróság ítéletét törvényesnek és megalapozottnak találta, a kiszabott büntetést azonban mindkét vádlott vonatkozásában eltúlzottnak tartotta.

A férfi börtönbüntetését ezért 5 évről 3 év 4 hónapra, míg közügyektől eltiltását 7 évről 4 évre enyhítette.

A hölgy esetében pedig a börtönbüntetés tartamát 3 év 6 hónapról 2 évre szállította le, 4 évi próbaidőre felfüggesztette a büntetés végrehajtását és vonatkozásában mellőzte a közügyektől eltiltást is – tájékoztatta honlapunkat a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya.

Borítókép: illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában