Közélet

2007.01.31. 12:43

Megméretett a virágkötők szakmaisága

Először furcsának tűnt a jászárokszállási Flóra Virágkedvelők Egyesülete kezdeményezése. Előttük ugyanis nemigen fordult meg az emberekben, hogy a tél kellős közepén „virágkarnevált” szervezzenek.

SZOLJON

A civil közösség ötletét azonban kedvezően fogadta a város és környékének közönsége. 1998 óta így minden évben megtartják a Flóra Farsangot. Az elmúlt három évben a rendezői feladatokat a helyi művelődési ház vette át, igaz a civil szervezet tagjai azóta is tevékenyen részesei maradtak a programok előkészítésének.

Az idei virágfarsang fő programja a hagyományoknak megfelelően a virágkötészeti verseny volt. A helyi versenyzőkön kívül érkeztek virágkötők Budapestről, Visznekről és Jászberényből. Minden évben különböző jeles napok hangulatát idéző kompozíciókat kell összeállítania a versenyzőknek. Volt amikor az esküvő, a nőnap adta ezt a témát, ebben az évben a farsang.

A szakmai zsűri — amelyet Marosi Andrea virágkötő mester vezetett — döntése szerint a megadott szempontok szerint a legjobb munkát Körte Diána jászberényi virágkötő mutatta be, őt két budapesti — Horváth Anikó és Kovács Krisztina — versenyző követte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!