Közélet

2007.09.29. 12:53

A jobboldal szerint a város előtt álló feladatokra kell koncentrálni

Többször írtunk már arról, hogy Gedei József, Jászberény polgármestere új összefogás, az együttműködés reményében nyílt levelet intézett a város képviselő-testületének tagjaihoz.

SZOLJON

Ebben jelezte, szerinte rossz irányba fordult a város, mert az önkormányzatban többséget szerzett erők nem egyeztetnek a kisebbségben lévő képviselőkkel. Amikor személyi kérdésekről döntenek, akkor pedig nem képviselik az arányosság elvét.
Nemrégiben közöltük Magyar Levente, Berény korábbi polgármesterének reakcióját. A napokban pedig a Szádvári Gábor KDNP-s, illetve Juhász Dániel Fidesz-es képviselő fejtette ki véleményét a felvetésről közös sajtótájékoztatójukon. Mindketten hangsúlyozták, hogy értetlenkedve fogadták a szocialista városvezető felvetéseit, azt, hogy az önkormányzatot alkotó pártok elnökeivel akar egyeztetni az önkormányzat működéséről. — A KDNP tagjaként az SZDSZ-el aligha tudnék egyességre jutni, hisz alapvetően különbözik a világról alkotott véleményünk. — Fogalmazott Szádvári Gábor. — Viszont a képviselőtestületbe jutott 24 képviselő bármelyikével szívesen leülök tárgyalni Jászberény jövőjéről.
Juhász Dániel szerint is inkább az önkormányzati munkára kell odafigyelni.
— A város előtt rengeteg megoldásra váró feladat van, elég csak a költségvetésre, vagy az uniós pályázatok előkészítésére gondolni. Szerintem az érthetetlen múltba révedezés, a sérelmek felemlegetése helyett ezekkel kell inkább foglalkozni. Ha valaki úgy érzi, hogy nem tud, vagy nem akar a városért dolgozni — folytatta a fideszes alpolgármester — nem kötelező a képviselőtestületben ülni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!