Közélet

2007.09.06. 10:13

Vittek mindent, ami mozdítható

Szolnokon egy társasház garázsából loptak ki ismeretlenek fagyasztott húsokat, pálinkát, ruhaneműt, festményeket, illetve egy kerékpárt is. További kék hírek a megyéből>>>

SZOLJON

Szolnok:
Egy pozsonyi úti társasházba látogatottak a betörők szerdán éjjel. Két garázs ablakának szúnyoghálóját vágták ki és jutottak be az elkövetők. Az egyik garázsból fagyasztott húsokat, pálinkát, ruhaneműt, festményt vittek el, míg a másikból 2 kg rézkábelt. Az elkövetők egy az udvaron álló női kerékpárt is megfújták.

Öcsöd:
Fiatalokat csíptek fülön a zsaruk. A 17, 15 éves és egy gyermekkorú fiú egy lakatlan házat szemelt ki magának. Kibontották a ház kerítését, majd a fészer fa oldalát is, így bejutottak a ház padlására. Ott a vashulladékokat zsákba rakták, majd távoztak, hogy majd később visszatérnek a zsákmányért. A testvéreknek nem volt szerencséjük, mivel egy rendőrpáros észrevette és elfogta őket.

Túrkeve:
Vízvezeték csöveket és szerelvényeket loptak egy túrkevei házból, amíg tulajdonosa 3 hétig távol volt. A rendőrség nyomozást indított betöréses lopás elkövetése miatt.


A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 3 könnyű és 1 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.
-14.15 órakor Szolnok belterületén elsőbbség meg nem adása miatt egy kisbusz ütközött egy BMW-vel. A baleset során a vétlen sofőr könnyű sérülést szenvedett
-18.50 órakor Szászberek külterületén elsőbbség meg nem adása miatt egy tgk. szgk-val ütközött. A vétlen sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.
-09.42 órakor Tiszaörs és Tiszaigar között egy tgk. hátulról neki ütközött egy az útszélén szabályosan álló szgk-nak. A vétlen gépkocsi egyik utasa könnyű sérülést szenvedett.
-16.20 órakor Törökszentmiklós külterületén egy Renault vezetője figyelmetlenségből útárokba hajtott. A vezető 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!