Közélet

2007.10.15. 14:25

A királyné nyomába erednek

A martfűi Kárpát-medencei Magyarság Művelődési Kör Egyesület az elmúlt időszakban is számos utazáson vett részt.

SZOLJON

— A 7-8. osztályos és középiskolás gyermekeknek Lengyelorszába szerveztünk ötnapos kirándulást. Ellátogattak többek között Borsiba, Kassára, Krakkóba, Tuchowba (ami egyébként Martfű testvérvárosa) és persze Auschwitz-Birkenau-ba. Közös programokon vettek részt lengyel testvérvárosunk fiataljaival — meséli Kiss Edit. Az egyesület vezetője elárulta, hogy az őszi iskolai szünet idejére hatnapos utat terveznek „Magyarország királynéja, Erzsébet nyomában” címmel. — Főbb állomások között szerepel többek között Gödöllő, Bécs, München, Révkomárom. Az utat most készítjük elő — mondta el Kiss Edit.
Az utazóklub tagjai természetesen jövőre sem unatkoznak majd. Csíksomlyói búcsúval összekötött erdélyi kirándulást terveznek, ősszel pedig Baranyába és a Vajdaságba mennek. 2009-ben Kassa-Krakkó-Prága magyarság számára fontos nevezetességeit keressük fel, majd pedig Kárpátalja és Észak-Erdély következik — mesélt a távolabbi tervekről is Kiss Edit.
Az egyesület egyébként egyéb kezdeményezésekben is részt vesz, szorgalmaza például a helyi múzeum kialakítását is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!