Közélet

2007.11.27. 18:54

Beszédes nyugdíjasok

Néhány ember annyira magára marad nyugdíjas éveire, hogy sokszor csak a hibaelhárító szakemberekkel vagy a postással tudják megosztani ügyes bajos dolgaikat.

Békési Brigitta

Sokszor vagyok magányos — mondta a hetvenéves Ica néni, aki egy szolnoki
panelház garzonjában lakik. — A lányom a fővárosban él, keveset beszélek
vele, megvan neki a saját élete. Az unokámtól sem várhatom el, hogy egy
magamfajta öregasszony problémáit hallgassa. Nemrég költözött viszont a
szomszédomba egy kedves fiatalasszony. Hétvégenként át szokott jönni
hozzám, jól esik vele megosztani a gondolataimat. Talán neki is örömet okoz
a társaságom, hiszen egyedül él ő is.

A fiatalok tanulhatnának az idősek tapasztalataiból

A társas igény alapvető emberi szükséglet — mondta Pappné Makóczki Mariann

pszichológus. — Ma már nem divat több generáció együttélése, így az

idősebbek sokszor magukra maradnak. Igaz vannak házi betegápolók és

néhányan bentlakásos otthonban laknak, mégis sokan kimaradnak az efféle

szolgáltatásokból — folytatta. — Másrészt el is értéktelenedett az

idősekkel való beszélgetés, pedig az eredendő bölcsességet csak ők

birtokolják és a tapasztalataikból tanulhatnának a fiatalok is.Ám nem mindenki ilyen szerencsés. Sok idős ember napokig nem beszél
senkivel, így aztán kapva kapnak az alkalmon, amikor valaki betéved
hozzájuk. — Előfordult, hogy többször hívtak ki minket egy héten belül
ugyanazzal a problémával a helyszínre — mondta Tóth Péter, az Alfa Nova
Kft. hibaelhárítási csoportvezetője. — A legtöbbször hibás szerelések miatt
kell kiszállnunk, de volt olyan idős néni, aki hidegnek találta az egyéni
fűtésmérővel felszerelt radiátorát, miközben a lakásban húsz fok feletti
hőmérsékletet mértünk.

Elmagyaráztuk, hogy a levegő hőmérsékletétől függően
kapcsol ki vagy be a radiátor. Persze a nyugdíjas néni megosztotta
kollégáimmal egyéb problémáit is, láthatóan jól esett neki, hogy valaki
meghallgatta őt.
— Telefonon keresztül nem lehet eldönteni, hogy valóban fennáll-e a hiba
lehetősége, fogyasztói bejelentés alapján megyünk ki a helyszínre — közölte
Horváth István, az Alfa Nova Kft. területi igazgatója. — Az idősektől nem
várható el, hogy tisztában legyenek a műszaki dolgokkal. Kiszálláskor
kikérdezik a kollégákat és ezen kívül magukról is ejtenek egy-két szót.
— A kézbesítőinket nehezen engedik el az idős, hatvanöt-hetven év körüli
nyugdíjasok — mondta Tóth Tünde, a szandaszőlősi posta vezetője. — Sokan
vannak közülük, akiket ritkán hívnak a gyerekeik, így örömmel tartják
szóval a postásokat. Rendszeresen bejárnak hozzánk, sokszor egyesével
hozzák a csekkeket a nyugdíjasok. Nemrég, a kötelező biztosítóváltások
kellős közepén, amikor rengeteg munkánk volt, néhány idős ügyfél az egész
élettörténetét elmesélte.

Máskor szívesen elbeszélgettem volna velük, mert
nagyon kedvesek, de akkor kissé feltartottak.
—  Néhány nyugdíjas néni szívesen beszélget itt az üzletben — mondta az
egyik jászberényi kisbolt eladója. — Ráérnek, nincs sürgős dolguk, nem
zavarnak senkit. Sok érdekes történetet mesélnek, szívesen hallgatom a
tapasztalataikat.
— Igénylik a korosabb emberek az egyéni beszélgetéseket — számolt be
Szöllősi Krisztina, a kengyeli idősek otthonának mentálhihiénés nővére. — A
családi problémákat egymás között nem szeretik kibeszélni, nehogy megszólja
őket a másik. A   bizalmas beszélgetésekre azonban szükségük van
kétszer-háromszor hetente, de előfordul, hogy naponta is. A rokonságban
történt változásokat vagy az egészségügyi helyzetüket jól esik megosztaniuk
valakivel, ha már a családtagjaik nem érdeklődnek irántuk.

pszichológus. — Ma már nem divat több generáció együttélése, így az

idősebbek sokszor magukra maradnak. Igaz vannak házi betegápolók és

néhányan bentlakásos otthonban laknak, mégis sokan kimaradnak az efféle

szolgáltatásokból — folytatta. — Másrészt el is értéktelenedett az

idősekkel való beszélgetés, pedig az eredendő bölcsességet csak ők

birtokolják és a tapasztalataikból tanulhatnának a fiatalok is. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!