Közélet

2007.11.27. 14:05

Cserkeszőlőre kell buszozniuk a kisiskolásoknak

Bár előzetesen sokan tartottak tőle, a vártnál sokkal jobban sikerült a tiszazugi iskolák összevonása.

SZOLJON

Három általános iskola, négy óvoda, egy bölcsőde, könyvtár, művelődési ház, ifjúsági klub és a közétkeztetés tartozik jelenleg a cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Művelődési Központhoz. A tiszainokai kisdiákok már korábban is itt tanultak, szeptembertől azonban Szelevény és Tiszasas is csatlakozott a társuláshoz.

— Bizony aggódtunk, amikor kiderült, hogy a 7-8. osztályos gyerekeknek ősztől már Cserkeszőlőre kell iskolába menniük — mondja Hábensuszné Éva. Kisebbik fia Szelevény-Haleszből buszozik naponta a cserkei iskolába. — Az elmúlt hónapok azonban azt mutatják, alaptalan volt a félelmünk. A busz nagyon pontosan hozza-viszi a gyerekeket és úgy tűnik, sikerült beilleszkedniük az új környezetbe. Az biztos, hogy a továbbtanulás szempontjából sokkal jobb lehetőségeik lesznek így.
Cserkeszőlő általános iskoláját nemrég újították fel, így túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a térség talán legkorszerűbb iskolája.

A diákok két idegen nyelv között választhatnak, az informatika terembe nemrég érkezett 20 számítógép az egyik telefonszolgáltató cég pályázatának köszönhetően és alapfokú művészetoktatásra is lehetőség nyílik. Természetesen mindezek ellenére sem lehet teljesen zökkenőmentes az ötven új diák beilleszkedése, hiszen az új iskolai környezettel új elvárásokat, szabályokat kell megszokni és elfogadni. Sokat segített azonban, hogy szelevényieknek és sasiaknak is „otthonról hozott” osztályfőnökük van.

A cserkeszőlői iskola bővülése azonban ezzel még nem fejeződött be, hiszen folyamatosan íratnak be újabb és újabb gyerekeket Tiszakürttől Tiszaugig a környező településekről.

Mi a véleménye az iskolaösszevonásról?
Kemecsey Száva (Szelevény): — Nekünk volt rá időnk, hogy felkészüljünk a változásra, hiszen már tavaly tudtuk, hogy ide fogunk járni. Igaz, kicsit korábban kell kelni, de már megszoktuk a napi buszozást. Természetesen teljesen más volt a régi, otthoni iskolánk, itt viszont sokkal több lehetőségünk van.
Tamás Róbert (Tiszasas): — Először nem igazán örültem neki, hogy másik iskolába kell járni. Attól tartottam, hogy túl erős lesz, sokat fognak tőlünk követelni, de most már kezdem megszeretni. Modern, jól felszerelt a cserkeszőlői suli és a többi településről érkezőkkel is sikerült megtalálni a közös hangot.
Fekete Istvánné (igazgató): — Nem könnyű a különböző településekről érkezett diákok és pedagógusok munkáját összehangolni, de úgy tűnik, a vártnál zökkenőmentesebben sikerül. Sokat tettünk azért, hogy eloszlassuk a félelmeket, így a szülők és gyermekek már korábban eljöttek „ismerkedni”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!