Közélet

2008.02.26. 14:45

Egy maréknyi múlt: tanyasi élet

Karcag határában sokan laknak tanyán. Benépesültek a régi téeszközpontok, és új tanyák is épülnek. Laknak itt fiatalok és idősek egyaránt.

Daróczi Erzsébet

— Az öreg fát már nehéz átültetni — vallja Bézi Ferenc, aki ötvenegy év után sem akar a tatárülési tanyájáról elköltözni. — Ide születtem, és 1957 óta lakom itt. Huszonöt évig dolgoztam kőművesként a Lenin, majd a Cserhát téesznél. Amióta megszűnt az állásom, nem találtam munkát. Ez a legnagyobb problémám, mert szeretnék dolgozni.

Bézi Ferenc ugyanis nem az a tükör előtt ülős fajta, aki szereti, ha mindent megcsinálnak helyette. A tanya körül sem szeret tétlenkedni. Tavasszal az egyik szobáját akarja felújítani, és egy kis fedett teraszt tervez a tanya elé. Mondták már a fiai és a lánya is, hogy költözzön be a városba, de neki az az élete. Amikor Pestről lejönnek unokái, ők is jól érzik itt magukat. Jókat pihennek a csendben, a tiszta, friss levegőn. A téli, jó kis disznótorokat is imádják.

— Igyekszem a gyerekeket segíteni, a tanya körül mindig van jószág. A takarmányt is én termelem meg a birkáknak, malacoknak és a tyúkoknak. Nagyon jók a szomszédaim. Ha ma leejtek az utcán egy ötszázast, az holnap is ott lesz. Jó kis közösség van itt, mindenben számíthatunk a másikra — mondja a gazda, miközben készíti a tejturmixot a bárányoknak, amelyeket cumisüvegből etet.

A mezőőrökre is számíthatnak

Kiss Lajos bácsinak a Nagyvénkert közelében van a tanyája. — Nyolcvan felé az ember már nem szívesen költözik be a városba. Bár sok rosszat hallani a megtámadott idősekről, hál’ istennek, erre itt nem volt példa, tyúkom sem tűnt még el. Amerre nézek, csak a nagy mező van, szabad az ember. A mezőőrök és a polgárőrök is rendszeresen járőröznek erre, ami biztonságot ad nekem és az állataimnak is — mondja az idős férfi.

A központ másik végén lakik Papp Katalin gimnazista fiával és 9 hónapos kislányával, Ágicával. — Hét éve költöztünk ide — mondja, és közben a csepergő esőben gyorsan beszedi a kiteregetett ruhákat. — Szerettem volna Berekfürdőben lakást venni, de olyan magasak az árak, hogy képtelen voltam megfizetni. Így vettük meg ezt a tanyát. Hamar megszoktuk a nyugalmat, a csendet. Nekem csak egy dolog hiányzik: az ivóvíz. Most kénytelenek vagyunk Berekfürdőből hozni ki naponta 5-6 liter ivóvizet. Bár pár száz méterre megy el innen a karcagi kukásautó, nem megoldott a szemétszállításunk sem. Jó lenne, ha ebben is segítene nekünk valaki — teszi hozzá Katalin, majd Ágicát beleteszi a bébikompba, hogy elkészíthesse neki a teát.

— Nagyon szeretek itt lakni, jól érzem magam — veszi át a szót fia, a 15 éves Vilmos. — Megszoktam az ingázást. Általánosba a bereki iskolába jártam, most Karcagra buszozok, a gimnáziumban vagyok 9.-es. Fél órával indulok hamarabb, mint a társaim, és délután is ugyanennyit várok a buszra. A távolság nem akadály, a barátokkal is tudom tartani a kapcsolatot. Egyáltalán nem érzem hátrányát, hogy nem a városban lakunk.

Kovácsné Zitáék fiatal házasként öt évig éltek tanyán. — Nagyon szerettünk ott lakni. A csendes környezet, a tiszta levegő, és az, hogy könnyen megközelíthető volt a tanyánk, mind mellette szólt — idézte a múltat a fiatalasszony. — Egy valami hiányzott csak, az ivóvíz. Azért naponta Berekfürdőbe jártunk be, két és fél kilométerre. Télen a nagy hóban, hidegben sem volt egyszerű közlekedni, biciklivel hordtam be a fiamat az óvodába. Két éve döntöttünk úgy, hogy beköltözünk Berekfürdőbe. A környékünkön sincs nagy nyüzsgés, de néha honvágyam van — vallja be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!