Közélet

2008.02.05. 17:22

Nem szavaz az MSZP-s képviselő: vállalja pártja büntetését!

Farkas Imre, tiszazugi képviselő biztosan nem vesz részt az egészségügyi törvény szavazásán. Ezt a honatya az MSZP frakciónak is bejelentette.

Teleki József

A képviselőcsoport azonban nem támogatta a Farkas Imre kérését. A honatya érdeklődésünkre megerősítette, mindennek ellenére távol marad a szavazástól, vállalva az azzal járó esetleges büntetést is. Ám, hogy ez pontosan mi lesz, azt maga a képviselő sem tudta megmondani. Farkas Imre már a törvény decemberi, első zárószavazásán sem vett részt. Míg párttársai a teremben névszerint voksoltak, ő a parlament folyosóján volt. Ezért büntetést még nem kapott.

Tavaly a szavazástól való távolmaradását azzal magyarázta, hogy semmiképpen nem kívánta megszavazni a törvényt, de „nem” szavazattal vagy tartózkodással a másik oldalt sem akarta támogatni, ezért döntött úgy, hogy inkább távol marad a voksolástól. Farkas Imre mostani döntését azzal indokolta, hogy véleménye azóta sem változott.
Korábban Lendvai Ildikó, a MSZP frakcióvezetője egy hírműsorban úgy nyilatkozott: „A képviselők mérlegelik a frakciónak ezt az álláspontját. Szavaznak, ahogy szavaznak. Amennyiben a frakció álláspontjával szemben szavaznak, akkor ilyenkor a frakció etikai bizottsága mérlegeli, hogy történt-e valami olyasmi, amiről neki állást kell foglalni.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!