Közélet

2008.02.06. 15:08

Sorozatos elutasítás után kaptott épületet a gyülekezet

Mint arról korábban beszámoltunk, Jászapátin végez térítő munkát a Boldog Isten Gyülekezete vallási közösség.

SZOLJON

Korábban, amikor jó idő volt a szabad ég alatt térítettek, majd miután jött a hideg kibérelték a művelődési házat. Ezt azonban egy hónapban csak egyszer vehették igénybe, mert az intézmény programjai miatt nem kapták meg minden vasárnap a helyiséget. Mint azt Farkas Sándor, a vallási közösség egyik tagja elmondta, több helyen is próbálkoztak a városban, hogy helyet találjanak.

Szerették volna kibérelni az általános iskola tornatermét, egy cég üzletét, de sorozatosan elutasították őket. Az elmúlt hetekben azonban megoldódott a problémájuk, az egyik helyi vállalkozó kiadta a gyülekezet tagjainak a régi katonai laktanya épületét. — Ezzel lehetőségünk van arra, hogy az épületben minden vasárnap délután gyakorolhassuk hitünket. Közel százötven-kétszáz fő jön össze egy-egy alkalommal, s nemcsak helyi lakosok, hanem a környékbeli településekről érkeznek hívek — mondja Farkas Sándor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!