Közélet

2008.02.12. 09:06

Uniós pénzből táborozhat ötven diák a Berekben

A karcagi Ifjúsági Ház szeretné nyáron a testvérvárosi diákokat Berekfürdőben táboroztatni.

SZOLJON

Ehhez az Európai Bizottság Fiatalok Lendületben Programhoz pályázik támogatásért. Ez az ifjúsági csereprogram lehetővé teszi a különböző országokból származó (13 és 25 év közötti) fiatalok számára, hogy megismerkedjenek egymás kultúrájával. Ha a ház nyer, akkor augusztusban Karcag, valamint a testvérvárosok Longueau, Schwarzheide és Krosno Odrzańskie önkormányzataival közösen megszerveznének a fiatalok részére egy négyoldalú nemzetközi tábort a testvérvárosi kapcsolatok erősítése céljából. A táborban a fiatalok találkoznának egymással és megismernék a másik három ország kultúráját. A programban településenként  12-12 középiskolás és 2-2 felnőtt kísérő venne részt a Berekfürdői Ifjúsági Táborban. A pályázaton az ifjúsági ház szakemberei 3,4 millió forintot remélnek, a pályázathoz szükséges 800 ezer forintos önrészt az önkormányzat a város költségvetéséből biztosítja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!