Veterán történetek a frontról

Egy régi szélkerék, két fekete kutyus, csend és nyugalom fogadott bennünket a Jászberény környékén élő Nyíri Jóska bácsinál. Néhány percig kopogtattunk, már-már el akartunk jönni a háztól, amikor hallottuk, hogy kinyílik az ajtó. — Jöjjenek csak be — hív Jóska bácsi. — Nem szoktam már korán kelni, nyolc után ébredtem fel. Későn szoktam lefeküdni, így másnap később indul a napon, de hát nem is kell már nekem rohanni. Dolgoztam, hajtottam egész életemben és nem gondoltam, hogy a nyolcvanhetedik életévembe belépek — mondja a nyugdíjas. Jóska bácsi gyermekként a testvéreivel a szülőknek segített a földeken és az állattartásban. Az öccsével együtt hajtották ki a libát a legelőre, őrziték a disznókat. A munkától soha nem riadtak vissza, gyakran eljártak napszámba kapálni. Majd idővel kitanulta az esztergályos szakmát és később gyárban dolgozott. A második világháború megváltoztatta Jóska bácsi életét, behívták katonának. — 1942-ben vonultam be Pestre katonának, majd onnan egy év múlva kihelyeztek Szolyvára. Géppuskásként harcoltam a fronton. Szolyváról Ónodra, majd Bethlenre kerültem. 1944-ben pedig Kassán szolgáltam. Mai napig emlékszem, ahogy vonattal vonultunk egyik harctérről a másikra, és az lebegett a szemem előtt, hogy a háború után újra otthon lehessek. Levélben tartottuk a kapcsolatot a családdal. Amelyeket édesanyám gyűjtött össze. Ezeket a mai napig megőriztam. Itt van például ez az elsárgult, régi képeslap Füzesabonyról — mutatja Jóska bácsi — ezt akkor küldtem a szüleimnek, amikor Kassára mentünk és Füzesabonyban szálltunk át. Így tudták otthon, hogy épp hol járok és megírtam, jól vagyok — emlékezett vissza.
Az egykori katona életében fájdalmas volt, amikor valamelyik bajtársát elveszítette. — Az öcsémmel együtt vonultunk be, ő önkéntes katonaként a harckocsisakhoz került. A testvéremet elveszítettem a háborúban. Anyám nem hitte el, hogy meghalt. Haláláról nem kaptunk semmilyen értesítést. Elkezdtük keresni, de nem találtuk. A háború végén az egyik katonatársa mesélte el, hogy Vecsés környékén volt egy ütközet, amelyben könnyebben megsebesült a testvérem, de többet sajnos nem tudtunk meg róla. Volt egy nagyon jó barátom, aki rajparancsnokként szolgált. Erdélyben, Almásszentmihálynál egy repülőtámadás során tűnt el. Tavaly november végén elmentünk Almásszentmihályra, kutattunk utána, de senki nem hallott felőle. A temetőbe is kimentünk, hátha rábukkanunk a sírjára. A sok gondozatlan sír között nem találtuk meg — meséli Jóska bácsi. — Az életben mindig keményen dolgoztam, túléltem a háborút és annak borzalmait, és megtanultam, hogy mindig van megoldás a legrosszabb élethelyzetekre is. Mai napig mindig csinálok itthon valamit, soha nem unatkozom. Ha a térdem nem fájna annyira, talán még futnék is — mosolyog az idős bácsi.

Vörösbor, szalonna és hagyma ad erőt
Jóska bácsi hétköznapjait nyugdíjasként is tevékenyen tölti, gyakran készít szélkerekeket az esztergapadon. A főzés sem áll távol tőle, bár, ahogy elmondta a rokonai gondoskodnak róla. A hosszú élet titkaként elárulta, hogy nem lehet kihagyni a napi egy-két deci vörösbort és az erőt adó fehér kenyeret szalonnával és hagymával.