Zavaros korban, ötven éve végeztek

Az egykori diákok a napokban a szolnoki Róza vendéglőben tettek több évtizedes időutazást a múltba. Korom Péter, a fél évszázados osztálytalálkozó egyik szervezője — segítői Sasvári Géza, Csordás Gábor és Ignácz Kálmán voltak — beszélt a múltidéző esemény előzményeiről.

— Ki tudja miért, de valóban komoly mulasztás volt mindannyiunk számára, hogy eddig egyszer sem szerveztünk osztálytalálkozót. Pedig, gondolom, egyikünk-másikunk ritkábban vagy gyakorta összefutott itt-ott egykori diáktársával. Most már mindegy, korábban elszalasztottuk, ezúttal azonban megszerveztük a randevút. Az elmúlt évben a tiszaligeti strandon futottam össze a tengókirállyal, Ignácz Kadival. Beszélgetésünk közben vetődött fel, hogy ötven év után végre jó volna tudni, ki mire vitte az életben. Így kezdődött, s a szervezésbe ezt követően már a többiek is bekapcsolódtak — mondja.

Még ötven évet már nem várnak

A Rákóczi Úti Állami Általános Iskolában 1957-ben végzett diákok az ötvenéves osztálytalálkozón megfogadták, hogy még egy fél évszázadot nem várnak az újabb randevúra. Persze, többen ezt is vállalták! Az összejövetelekre a lehetőségekhez mérten ezentúl évente sort kerítenek. Idén a két osztályban tanuló 71 egykori fiatalból 26-an érkeztek meg a múltidézőre.

Nem mindennapi búcsúja volt ''57-ben a Rákóczi úti iskola két nyolcadikos fiúosztályának. Az A-ba 35-en, a B-be 36-an jártak, ám nem ennyien végeztek. Az 1956-os események nem viselték meg különösebben a 14 esztendős kamaszokat. Korom Péter legalábbis azt állítja: "Kifutottuk ezt az időszakot, mint egy jól felhúzott lendkerekes játékautó”. Ez annyit tesz, hogy úgy véli, nagyobb trauma nem érte sem őt, sem társait. Azt ''56 októberében tudták, hogy mi zajlik körülöttük, azonban a foci, a haverok és a lányok elterelték a figyelmüket az eseményekről. Megtörtént ugyan, hogy bátran odaléptek egy orosz katonához, s a kérdésre, mármint „Karandás jeszty?”, a válasz csupán annyi volt „Dá!”, s a baka már adta is a kezükbe a ceruzát. Máskor a Grisa a hóba mutatóujjal beleírt egy matematikai képletet, amit kérésére a magyar fiúk fejtettek meg. Így aztán barátságok is kialakultak.

A forradalom napjaiban azt tűnt kicsit furcsának, hogy egyik napról a másikra az orosz nyelv helyett az angolt kellett tanulniuk. A németet is választhatták volna, de a többség az angolra tette le a voksát. Az pedig végképp különös volt, hogy hiába magolták az angol kifejezéseket, az év végén mégis oroszból osztályozták a társaságot. Ehhez a korszakhoz tartozik, hogy tantárgyak maradtak el. B-listára került az alkotmánytan is, amelyből végül soha nem vizsgáztak le. Aztán november elején egy éjszaka arra ébredtek, hogy a Pletykafalunál a Kolozsvári hídon dübörögnek a tankok. Csak az nem derült ki a sötét éjszakában, hogy Szolnokról Debrecen vagy Pest felé mennek-e. Ma már tudjuk: a főváros volt a célállomás.

Színes egyéniségek jártak ekkortájt (is) a Rákócziba. Máig ismerősen csengő nevek, akik az élet színpadának minden sarkában maradandót alkottak. A teljesség igénye nélkül, e zavaros években végzett az alma materben a komolyzenész Fancsali Oldamúr, a könnyebb műfajú Balczó Gábor, a fotós Surányi Béla, a festőművész Imre Károly, Demény István világutazó, a tanárok: Csordás Gábor és Pintér Sándor vagy Serfőző Simon író-költő, aki munkásságáért a napokban köthette oldalára a Balassi Bálint-emlékkardot. A sportolók közül befutott lett Balogh János birkózó, Karkecz László, Abonyi Sándor és Korom Péter labdarúgók — utóbbinak édesapja is hírességé lett, miután a Szolnoki MÁV aranycsapatával 1941-ben egy időben megnyerte a Vasutas-, a Magyar- és a Corinthian-kupát. Továbbá Ignácz Kálmán többszörös magyar bajnok és válogatott ökölvívó és lábteniszező. És persze Szegfű János, akinek a hangját hosszú ideig a MÁV-meccseken lehetett hallani, bemondóként. Nem ismeretlen a megyében az évekkel ezelőtt elhunyt, Ezüst Pelikán- és Kővári Tamás-díjas id. Kaposvári Kázmér sem. Természetesnek tűnt, hogy a Rózában magukat ünneplő öregdiákok azt meg tudták mondani, hogy a 14 évesen kivándorolt Feke Sándor ma Angliában él, remekül van, hiszen a jeles osztálytalálkozón egy táviratban üdvözölte egykori társait Ausztráliából, mint a kalandvágyó fiatalok egyike. Arra viszont senki nem tudott választ adni, hogy a rendezvényről távol maradt Uhrin Benedek rokonságban áll-e a Rebekát megéneklő idős popsztárral, avagy ez csupán egy igen ritka névazonosság.

A ma 65 esztendős ex-rákóczisok persze nemcsak magukról, hanem a velük a felhők szélén együtt ünneplőkről is megemlékeztek, remélve, hogy azért minél később csatlakoznak a csendesen eltávozottak osztályához.