Közélet

2008.03.19. 15:26

Bérházépítés indulhat a közeljövőben Miklóson

A törökszentmiklósi önkormányzat együttműködési megállapodás kötését tervezi az Első Magyar Bérlakásépítő Kft-vel, mely előreláthatóan 17 darab halasztott értékesítésre épített bérlakást húzna fel a Táncsics úton.

N. G.

A program lényege, hogy előre meghatározott és szerződésben rögzített ütemezés szerint értékesítésre kerülő, jellemzően 1+2 fél szobás, átlagban 50 négyzetméteres — de bővíthető — alapterületű, sorházas elrendezésű lakások létesülnének. A felépült lakásokat a bérlők az első 3 évben csak bérelnék, kb havi 35 ezer forintért. A 3 év bérlet letelte után, maximum 13 év alatt a lakást meg kell vásárolniuk a benne lakóknak. Az ingatlanok – telekár nélküli – vételára négyzetméterenként 195 ezer forint körül alakulna. A konstrukció lényege, hogy a lakásokat az induláskor rögzített áron értékesítik, amit nem befolyásol a vásárlás éve. A bérlakás program lehetőséget nyújt azoknak, akik saját  lakást szeretnének vásárolni, de a beköltözést követően nem tudják kifizetni a teljes vételárat. Ezzel a lehetőséggel több év áll majd rendelkezésükre, hogy összegyűjtésék a pénzt, miközben már a jövőbeni otthonukban lakhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!