Forint helyett koronát és krajcárt gyűjt

Ámbár Sziráki Sándor nyugdíjas iskolaigazgató és tanár Jászladányban született, de már ízig-vérig nagykörűinek vallja magát, mivel évtizedek óta a cseresznyés településen él.

Eredetileg matematika-fizika szakos tanárként tanította végig az életét, és a lakóhelye érdekességei, emberei, a település múltja mindig érdekelte.
Először is rendelkezik egy állítása szerint szerény, de mások szerint csodálatosan gazdag, régi pénz- és éremgyűjteménnyel, amelyeket több kötetben őriz.

Ezek a fizetőeszközök évszázaddal korábbiak, de érdekesnek számítanak a Ferenc József-korabeli koronák és krajcárok is. Azután a Horthy-korszak 1, 2, 5 pengői, amelyek akkoriban nagyon jó fizetőeszköznek tűntek. Hogy mást ne mondjak, 8 pengő volt egy mázsa búza, 15 pengő egy mázsa cseresznye, 1 liter bor 20 fillér, egy napszám 80 fillér — 1 pengő 20. Nem hiányoznak a mill- és billpengők sem, amellyel az anyák úgy küldték ki gyereküket a piacra: — Szaladj fiam, ha idejében érsz oda, még vehetsz tíz tojást apád egész havi keresetéért!

A leírtakon kívül a nyugdíjas pedagógust még lakóhelye is érdekli. Eddig öt helytörténeti kötele jelent meg az iskola, a cseresznye termelés, a templom, Petrovay György, itteni híres gazda meg a község történetéről, de már gyűjti a részletesebb helytörténeti kiadványához az érdekességeket.

A temérdek, ma már feledésbe merült adomákból néhány: még az 1960-as esztendőkben is éltek a faluban olyanok, akik a lagzikba a csigaleveshez a vizet a folyóból vették, mert állításuk szerint erre ez a legjobb. Volt egy hosszú palló, az egyik végét a parton, karóhoz rögzítették, a másik végére hordót erősítettek, amelyeik fenntartotta  az alkotmányt a vízen. Ezek a helyek a marhaitató feletti folyószakaszok voltak, hogy tiszták maradjanak.

Aztán valamikor Szatmárból hozták az ittenieknek ősszel a szilvát. Egyszer az egyik tutajos tízéves kisfia a falu alatt meghalt, és itt temették el. Az almáért, gyümölcsért meg a régi öregek elmondása szerint „főzettek”, szóval pálinkával fizettek. 1810-ben már hivatalosan három pálinkafőző működött a faluban, nem hivatalosan pedig a porták felén, harmadán.
Hogy honnan a név? Erről is van Sziráki tanár úrnak egy érdekes gyűjtése. A szabályozás előtt a Tisza úgy körbeölelte a falut, mint édesanya a gyermekét.

Amikor Máramaros környékéről tutajokon hozták a fát, sót, követ, megkérdezte az egyik: milyen falu ez? Körű, így a másik. Egy fél nap múlva megint feltűnt egy falu. Ez is Körű, hangzott a felelet. Mire ez a válasz érkezett: de nagy Kürü ez a Kürü! Ha már feljebb volt Kisköre, így lett Nagykörű is. Talán innen a név. Ámbár sokan az országban így ismerik csak, hogy: ez a cseresznyés falu.

Felfutott a cseresznye termelés
Kezdetben az itt lakók ártéren gazdálkodtak, és termesztették a szőlőt, szilvát, almát. Ezek a határrészek ma is élnek: Körtés, Almás, Szilvás alakban.

A múlt század második felében futott fel a cseresznye termelés, és ha hinni lehet a statisztikáknak, 65 féle cseresznyét ismernek. Egykoron még a messzi északra, Svédországba is szállították, de az osztrák sógorok is szeretik ezt a ropogós, jóízű, édes gyümölcsöt. Olykor a kereskedők többszörös áron értékesítik a külhoni piacokon az itt felvásárolt cseresznyét. Akárhogy is nézzük, ők járnak jól, és nem a tulajdonos, aki a fát gondozza, és szedéskor gebeszkedik a létrán.