Közélet

2008.10.08. 18:50

A vádirat ismertetésével megkezdődött a Zuschlag-per

Hetvenöt millió forint, hetvenkét meg nem valósult, de támogatott program - megkezdődött a Zuschlag-per Kecskeméten. A volt politikuson kívül még 15 vádlott van. Az első tárgyalási napon a vádiratot ismertették.

MR

A szerződés értelmében a támogatás összegét Tölts hasznosan egy hetet - középiskolás tábor Zánkán elnevezésű program megvalósítására kellett volna fordítani, amely azonban nem valósult meg. És nemcsak a zánkai tábor maradt el, nem volt hagyományőrző, madárgyűrűző és egészséges életmód tábor sem. Az eljárás mind a 72 esetben hasonló volt: egy fiktív társadalmi szervezet állami támogatásra pályázott, és ha megnyerte, akkor hamis beszámolókat és számlákat gyártott. Hetvenöt millió forintot nyert így meg kilenc, csak papíron létező szervezet.

A Zuschlag János és 15 társa elleni vádiratot Német Zsolt ügyész ismertette. A pályázatot kitalált, bírósági nyilvántartásba nem vett, Jövő Fiatalja ifjúsági egyesület nevében nyújtották be. A kitalált szervezetre ebben az esetben is azért volt szükség, mert így egy időben azonos pályázati kiírásra, több pályázat benyújtására nyílt mód.

Zushlag János ügyvédje elmondta, hogy ügyfele már elismerte mind a politikai, mind a büntetőjogi felelősségét, és 50 millió forintot már megtérített.

Több mint 200 tanút hallgat meg majd jövőre a bíróság, közöttük több politikust is. Ebben az évben még húsz tárgyalási napot tűzött ki a Kecskeméti Megyei Bíróság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!