Közélet

2008.10.13. 19:14

Borsik János: nem maradhat el a béremelés

Az érdekképviseletek ragaszkodnak a több százalékpontos jövő évi béremeléshez - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón Nyíregyházán hétfőn.

Stop

Az ASZSZ-vezető, aki október 1. és december 31. között a munkavállalói oldal soros elnöki tisztségét is betölti az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT), közölte: bíznak abban, hogy a kormányfő elfogadja a szakszervezetek felkérését, és részt vesz az OÉT pénteki, újabb bértárgyalásán.

Borsik János kifejtette: tavaly 5 százalékos volt a reálkereset csökkenés, s az idei első hét hónap 0,4 százalékos emelkedése sem érzékelhető a munkavállalók által. Hozzátette: ráadásul a munkáltatók jelentős része a dolgozók kiszolgáltatottságával visszaélve, megalázóan alacsony bérekért foglalkoztatja az alkalmazottakat.

Mindezek alapján - folytatta - elfogadhatatlan, hogy a pénzügyi válságra hivatkozva a kormány legújabb javaslata nem tartalmaz semmilyen emelést, s egy július elsejei változtatást helyez kilátásba.

"Év közi korrekciót még soha nem sikerült elérni, így az életszerűséget teljesen nélkülözi ez a javaslat, s is nem várható változás e téren 2009-ben sem" - mondta.

Az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke hozzáfűzte: az érdekképviseletek tárgyalni és megállapodni akarnak, s ha lehet, három éves időtartamra. Szükségét látják egy országos bérajánlás elfogadásának is, ami a helyi céges béralku orientáló száma lehet.

A reálkeresetek növekedésével együtt Borsik János elengedhetetlennek nevezte a szakmunkás bérminimum és a minimálbér január elsejei emelését is, az utóbbit 69.000 forintról, 80.000-re.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!