2008.10.06. 13:24
Debrecen felől csak Szolnokig közlekednek a vonatok a baleset miatt
A Budapest–Cegléd vasútvonalon jelentős korlátozásokra és késésekre kell számítani a délelőtti baleset miatt. A szakemberek a helyszínen nagy erőkkel végzik a mentést.
Amint azt korábban közöltük: Monorierdő vasúti megállóhelynél, körülbelül 10 óra 20 perckor a Nyíregyháza felől Budapestre tartó Hajdú IC-vonat végébe ütközött a Ceglédről ugyancsak Budapestre tartó személyvonat.
A baleset következtében megsérült az IC-szerelvény utolsó kocsija, illetve a vele azonos irányban közlekedő személyvonat első két kocsija. A sérültekről és állapotukról a mentőszolgálat tud bővebb információt adni. A baleset körülményeit a Rendőrség, a MÁV szakembereinek bevonásával vizsgálja. A Közlekedésbiztonsági Szervezet független szakmai vizsgálatot folytat.
A baleset miatt Monor és Pilis között nem közlekedhetnek a vonatok, az IC vonatok kerülő útvonalon: Újszász érintésével közlekednek. Nyíregyháza–Debrecen felől a távolsági vonatok csak Szolnokig járnak, onnan átszállással utazhatnak az utasok Monor, illetve Újszász felé. Jelentős késésekre és járatkimaradásokra, járatösszevonásokra kell számítani. Budapest-Nyugati és Monor között 30 percenként, minden óra 5-kor és 35-kor indulnak vonatok, Monor és Albertirsa között vonatpótló autóbuszok közlekednek.