Közélet

2008.10.08. 10:59

Kétszáz új munkahely az Electroluxnál

Ma délelőtt Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója bejelentette, hogy a cég magyarországi gyáraiban kétszáz új munkahelyet hoznak létre.

BCs

Az utóbbi három esztendő legnagyobb beruházási projektjét hajtja végre az Electrolux Magyarországon. Takács János vezérigazgató délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés eredményeként összességében mintegy évi 450 ezer darab termékkel növekedhet a vállalatcsoport hazai gyárainak termelése. A fejlesztés összességében 200 új munkahelyet hoz létre hazánkban.

Dr. Gönczy Sándor az Electrolux hűtőgépgyártásának európai vezetője elmondta, hogy a csoport olaszországi hűtőgépgyárainak átszervezése kapcsán nyílt lehetőség a magyarországi gyáráttelepítésre. A scandicci gyár kapacitásának nagy részét, a suseganai üzem gyártásának pedig egy része került Magyarországra. Olaszországban az átszervezés kapcsán összességében 360 munkavállalójuktól válnak meg, de a cég és az olasz kormány együttműködésével legtöbbjük számára már találtak munkalehetőséget. Az átszervezésről megkötötték a megállapodást a szakszervezetekkel is.

Takács János érdeklődésünkre elmondta az áttelepítés oka nem az Európát is lassan elérő pénzügyi válság, hiszen erről a konkrét gyáráttelepítésről már év elején megkezdték a tárgyalásokat, illetve már korábban határoztak az európai Electrolux gyárak termelési hatékonyságát növelő intézkedéssorozat elindításáról is. Ebbe a folyamatba illeszkedik ez az átszervezés is. Az persze igaz, hogy mindez most egybeesik a pénzügyi válság hatásainak tompítását célzó intézkedésekkel is.

A hazai fejlesztési beruházások hatvan százalékát a termékek-, negyven százalékát pedig a gyártás fejlesztésére fordítják. A jászberényi gyárban évi 370 ezer darabbal növekszik a kapacitás, Nyíregyházán pedig évi nyolcvanezer darabbal. A napokon belül induló és 2009 tavaszára befejeződő gyártelepítés kapcsán Jászberényben 130-, míg Nyíregyházán 70 új álláshely jön létre. A gyárakban 15 új termékcsalád jelenik meg, a szabadon álló hűtőberendezések mellett immár Magyarországon, Jászberényben is gyártani fogják a beépíthető hűtőszekrényeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!