Koszorút dobtak egy nő nyakába a temetőben

— Sajnos sok temetőbe kell ellátogatnunk halottak napján. Élő virágot és
koszorút egyaránt vásárolunk és mécsest is gyújtunk majd a síroknál —
mondja a szolnoki Romhányi Anna. Tiszakürtön, Cserkeszőlőn, Törtelen és Szelevényen is felkeresik az emberek végső nyughelyéül szolgáló helyeket. Tegnap a szolnoki piacon fenyőágas koszorúkat nézegetett a hozzátartozói sírjára Romhányi Anna, de mécseseket is visznek majd. — Az a tervünk, hogy mécsest tetetünk a szüleink sírhelyére, mely állandóan ott lesz, így majd csak a gyertyát kell cserélni benne — teszi hozzá Romhányi Anna.

vázában levő vízzel gyorsan eloltani a tüzet, hogy megelőzzük a nagyobb bajt. Ha nincs a közelben víz, szegény anyósom, aki nem akarta, hogy hamvasszák, mert világ életében félt a tűztől, lehet, hogy nem úszta volna meg még halála után sem egy kis perzselés és vörös lángok nélkül.

— Emlékezni akartunk a régi szép időkre, eldöntöttük, hogy este megyünk ki a temetőbe, úgy, ahogyan azt kiskoromban tettük — kezdte a szolnoki Mihály Erzsébet. — Már alig lézengett egy-két ember a sírhelyek környékén, a mécsesek, gyertyák lángjai is alig világítottak, megmondom őszintén, hogy kicsit féltem. Akkor még csak kicsit. Amikor azonban hazafelé a nyakamba dobtak egy koszorút, azt sem tudtam, hogy élő vagyok vagy halott. Ez két éve történt. Azóta, tudom, hogy élő voltam, de kizárólag nappal megyeka temetőnek még a közelébe is.A szolnoki piacon még kevés az érdeklődő, de árus annál több van. Mint
megtudtuk, többségük már a hét elején elkezdte kínálni a koszorúkat,
virágokat, mécseseket. A törökszentmiklósi Gusztafik Péter édesapjának segít a portékák eladásában.
— Általában hajnali ötkor, fél hatkor indulunk otthonról. Az árak nem
változtak az előző évihez képest, talán a kisebb gyertyabetét az, aminek az értéke nőtt — mondja a középiskolás fiatal. Péter családja Törökszentmiklóson és Mezőtúron is értékesíti a koszorúkat,
amiket maguk készítenek, valamint a mécseseket. Hétfő óta árulnak apjával és az eddigi forgalomra nem panaszkodnak.

A szolnoki Branyiczky Ilona még csak nézelődik, de legkésőbb pénteken ő is megveszi a kisebb koszorúkat, szálas virágokat.
— Egyszer egy évben van arra időnk, hogy minden temetőbe eljussunk.
Szeretteim Köröstarcsán, Körösladányban, Békésen, valamint Mezőtúron vannak eltemetve. Ez igen hosszú körút ahhoz, hogy sokszor megtegyük — meséli szomorúan a nyolcvanas éveiben járó Ica néni.
Az idős hölgy elmondta, bár nyugdíja kevés, elhunyt hozzátartozóin nem
spórol. — Igyekszem mindenki nyughelyére szép koszorút vásárolni. Gyertyát is gyújtok minden évben, azzal is emlékezvén szüleimre, nagyszüleimre, férjemre.

Továbbmenve a piacon már messziről látszik egy hely, ahol nagyfejű
krizantémokat árulnak. Az abonyi Tóth Lászlóné kínálja eladásra a
virágokat, melyeket maga termel. Elmondta, még kevés az érdeklődő, de ahogy közeleg az ünnep, úgy nő a kereslet is.

legkedvezőbb áron vehessük meg a temetői virágokat, mécseseket, hanem azért is, nehogy éppen melletünk boruljon lángba egy sír vagy ne pont a mi nyakunkba dobjanak egy koszorút. Halottak napi készülődés a megyében. Négyesi Ildikó — Békési Brigitta Kellemetlen élmények a temetőben — Mindenszentekkor tavaly igen kellemetlen élményben volt részem — meséli a szolnoki Kiss Istvánné. — Az anyósom sírjánál voltunk, amikor a melletünk levő sírhelyen meggyulladt a koszorú az otthagyott mécsesek lágjától. Mivel már senki nem volt a közelben a hozzátartozók közül, kénytelenek voltunk a

vázában levő vízzel gyorsan eloltani a tüzet, hogy megelőzzük a nagyobb bajt. Ha nincs a közelben víz, szegény anyósom, aki nem akarta, hogy hamvasszák, mert világ életében félt a tűztől, lehet, hogy nem úszta volna meg még halála után sem egy kis perzselés és vörös lángok nélkül.

— Emlékezni akartunk a régi szép időkre, eldöntöttük, hogy este megyünk ki a temetőbe, úgy, ahogyan azt kiskoromban tettük — kezdte a szolnoki Mihály Erzsébet. — Már alig lézengett egy-két ember a sírhelyek környékén, a mécsesek, gyertyák lángjai is alig világítottak, megmondom őszintén, hogy kicsit féltem. Akkor még csak kicsit. Amikor azonban hazafelé a nyakamba dobtak egy koszorút, azt sem tudtam, hogy élő vagyok vagy halott. Ez két éve történt. Azóta, tudom, hogy élő voltam, de kizárólag nappal megyeka temetőnek még a közelébe is. -->