Közélet

2008.11.27. 13:13

Mennyi pénzt vontak el maguktól megyénk képviselői?

Megadóztatták magukat az országgyűlési képviselők. A honatyák ugyanis kivétel nélkül igent mondtak arra, hogy a költségtérítésüket 15 százalékos adó terhelje jövő év februárjától. Utánanéztünk, hogy megyénk képviselőinél mekkora összegről is van szó.

Teleki József

A honatyáknak nyújtott  juttatások meglehetősen összetettek. A képviselői alapdíj 231 900 forint, amelyhez akár ugyanekkora összeg is társulhat a különböző bizottsági tagságok és tisztségek viselése miatt. Ehhez jön még a költségtérítés összege, amely több esetben nagyobb, mint a politikusoknak fizetett alapdíj. Ez a következőképpen lehetséges: a szállásköltségekhez havi 115 950 forinttal járul hozzá az Országgyűlés.

Teljes volt az egyetértés a parlamentben

A képviselők költségtérítése már évek óta vita téma a magyar közéleben. Így például a kormányfő már tavaly a parlament őszi ülésszakát megnyitó beszédében meghirdette a képviselői juttatások átláthatóbbá tételét. Az akkor kibontakozó vitába már felmerült, hogy tételes elszámolással, útnyilvántartás vezetésével, számla ellenében vehetnének fel költségtérítést a honatyák. A képviselők azonban inkább az adóztatást vélték járhatóbb útnak. Az MDF például korábban 18 százalékos adót javasolt. A Fidesz pedig a 2002-es szintre csökkentette volna az állami vezetők és képviselők fizetését, költségtérítését. Végül azonban a magyar parlamentben igen ritka teljes egyetértés alakult ki. A név szerinti szavazáson a jelenlévők mindegyike igennel voksolt az MSZP által javasolt 15 százalékos adóra.

Aláírás gyűjtés is folyik ugyanakkor október 12. óta azért, hogy népszavazási döntsön a kérdésben. A kezdeményezők egyetlen kérdést tennék fel: Egyetért-e ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?



Ezt a térítést akkor lehet igényelni, ha a vidéki politikusnak nincsen a fővárosban lakása, vagy éppen a saját választókerületében nincs hol lehajtania fejét. Ebből következik, hogy a legtöbb honatya utazni kényszerül a parlament és a választókörzete között. Ehhez igénybe vehet utazási költségtérítést. Költség általányról lévén szó ennek összege havi 162 ezertől 371 ezer forintig terjedhet. Itt azt veszik alapul, hogy a képviselő honnan jár a munkába. Ráadásul mindezeket a térítéseket úgy vehetik föl a honatyák, hogy a költségek igazolására nem kell egyetlen számlát sem bemutassanak.

Ennek megfelelően megyénk képviselőinek átlagosan 266 ezer forint költségáltalányt és 115 ezer forintos szállás hozzájárulást kap havonta. Már aki nem államtitkár vagy miniszter, nekik ugyanis ilyen juttatás nem jár. Így Iváncsik Imre, Jauernik István, Szekeres Imre és Vadai Ágnes sem vesz fel költségtérítést.

Rajtuk kívül a költségáltalányt minden képviselő felveszi. A legtöbbet a Karcagon képviselővé választott Varga Mihály (Fidesz)  kapja, 301 ezer forintot. A legkisebb összegre Szalay Ferenc (Fidesz) költségtérítése rúg, 115 930 forintra. A törvény szerint ugyanis, aki önkormányzati tisztségviselőként költségtérítést kap, azt a parlamentben csökkentett költségáltalány illeti meg. Aki viszont nem vesz fel polgármesterként költségtérítést, az a teljes parlamenti összegre igényt tarthat. Ezt az utat járja Gedei József (MSZP) Jászberény, és Fazekas Sándor (Fidesz) Karcag első embere. A szállásköltség térítést egyedül Fazekas Sándor nem veszi igénybe. Neki ugyanis a vagyonnyilatkozata szerint a fővárosban is van lakása. Varga Mihály viszont éppen azért kap lakhatási támogatást, mert csak Budapesten van lakása. Választókörzetében nincs. Szülővárosában, Karcagon csupán egy üres építési telek van a nevén a vagyonnyilatkozata szerint.

Az elmúlt kormányzati ciklusban közel 5 milliárd forintot vettek fel a parlamenti képviselők költségtérítés címén. Megyénk honatyái közül kilencen is 15 millió forintnál több költséget számoltak el négy év alatt. Ez egy esztendőre átlagosan csaknem 3,9 millió forintot jelenet adómentesen.

Mindez jövőre némileg megváltozik. Ugyanis név szerinti szavazással elfogadta az Országgyűlés a képviselői költségtérítés megadóztatásáról szóló indítványt. Az MSZP által benyújtott javaslat alapján az országgyűlési képviselők, a polgármesterek és az önkormányzati képviselők februártól 15 százalékos adót fizetnek a költségátalányuk után. Azaz a jelenleg közel havi 116 ezer forintra rugó szálláshozzájárulás továbbra is adómentes marad. Sőt, a jövőben is úgy bérelhetnek lakást az állam pénzén, hogy arról még szerződést sem kötnek. Pedig ez utóbbit 2002-ig előírta a törvény.

A megye országgyűlési képviselőinek költségtérítése 2008 októberében (forintban)

Név Költségátalány Szállásköltség-térítés

Botka Lajosné (MSZP) 266 685 115 950

Farkas Flórián (Fidesz) 266 685 115 950

Farkas Imre (MSZP) 266 685 115 950

Fazekas Sándor (Fidesz) 266 685 0

Gedei József (MSZP) 231 900 115 950

Herbály Imre (MSZP) 266 685 115 950

Iváncsik Imre (MSZP) Államtitkár, így nem jár költségtéríés

Járvás István (Fidesz) 266 685 115 950

Jauernik István (MSZP) Államtitkár, így nem jár költségtéríés

Kis Péter László (MSZP) 266 685 115 950

Rózsa Endre (MSZP) 266 685 115 950

Szalay Ferenc (Fidesz) 115 950 115 950

Szekeres Imre (MSZP) Mniszter, így nem jár költségtéríés

Vadai Ágnes (MSZP) Államtitkár, így nem jár költségtéríés

Varga Mihály (Fidesz) 301 470 115 950

FORRÁS: PARLAMENT



Mindezeket figyelembe véve mit jelent forintosítva a 15 százalékos adó?  Becslések szerint az országgyűlési képviselők költségáltalánya után évi 170 millió forint folyik majd vissza adóként az államkasszába. A megyei képviselőknél az adó átlagosan havi 40 ezer forintos csökkenést okoz a juttatásban. Azaz gyakorlatilag a 2006-es szintre esik vissza költségtérítésük.

Aláírás gyűjtés is folyik ugyanakkor október 12. óta azért, hogy népszavazási döntsön a kérdésben. A kezdeményezők egyetlen kérdést tennék fel: Egyetért-e ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés? A megye országgyűlési képviselőinek költségtérítése 2008 októberében (forintban)

Név Költségátalány Szállásköltség-térítés

Botka Lajosné (MSZP) 266 685 115 950

Farkas Flórián (Fidesz) 266 685 115 950

Farkas Imre (MSZP) 266 685 115 950

Fazekas Sándor (Fidesz) 266 685 0

Gedei József (MSZP) 231 900 115 950

Herbály Imre (MSZP) 266 685 115 950

Iváncsik Imre (MSZP) Államtitkár, így nem jár költségtéríés

Járvás István (Fidesz) 266 685 115 950

Jauernik István (MSZP) Államtitkár, így nem jár költségtéríés

Kis Péter László (MSZP) 266 685 115 950

Rózsa Endre (MSZP) 266 685 115 950

Szalay Ferenc (Fidesz) 115 950 115 950

Szekeres Imre (MSZP) Mniszter, így nem jár költségtéríés

Vadai Ágnes (MSZP) Államtitkár, így nem jár költségtéríés

Varga Mihály (Fidesz) 301 470 115 950

FORRÁS: PARLAMENT

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!