Közélet

2008.11.14. 19:03

Tiszavárkony tíz milliót kapott egy új kisbuszra

Sikeresen pályáztak egy kisbusz megszerzéséhez szükséges forrásra Tiszavárkonyban. Mészáros Zoltán polgármester lapunk érdeklődésére elmondta, tíz millió forint értékben nyertek támogatást.

MGA

A külterületi közlekedés színvonalának javítására lehetett pályázni. A beszerzendő járművel elsősorban a tiszavárkony-szőlői gyerekek utaztatását szeretnék megoldani, amelyet jelenleg most egy vállakozás végez, tájékoztatott a település vezetője.

Emellett azonban egyéb célra is szeretnék felhasználni a kisbuszt. Ezt pedig lehetővé teszi az, hogy a járművet különlegesen alakítják ki. Ugyanis abban például a kerekesszékkel való elhelyezkedés is biztosított lesz. Egyébként az is meghatározott, hogy pontosan milyen típusú járművet kell vásárolniuk a pályázaton elnyert pénzből.

Mint Mészáros Zoltán közölte, egyszerűsített közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. Konkrétumokról egyébként még nem lehet beszélni, hiszen majd csak a jövő héten, november 20-án történik meg a beérkezett pályázatok értékelése. A polgármester azonban bízik abban, hogy azt követően már nem sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy birtokba vehessék a településen az új járművet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!