Közélet

2008.11.11. 18:46

Tiszazugi hírek

Rövid hírek a Tiszazugból.

NG

Hímző kiállítás nyílt a művelődési házban

Hímző kiállítást rendezett a Népi Díszítőművészeti Kör, amelynek ünnepélyes megnyitójára a közelmúltban került sor a tiszaföldvári művelődési házban. A tárlatra egy vendégkiállító a Bácsföldvári Kézimunkakedvelők Klubja is elhozta legszebb munkáit. Az érdeklődők a kiállítást egészen november 20-ig tekinthetik meg, naponta 9-től 17 óráig.

Nyugdíjba ment a cibaki I. körzet háziorvosa

Dr. Litkei Tamás a Cibakháza I. körzet háziorvosa, egészségügyi állapotának romlása miatt felmondta a helyi önkormányzattal kötött szerződését, és nyugdíjba vonult. A változás alapvetően érinti a helyi egészségügyi ellátást. A megürült háziorvosi hely betöltésére már ki is írták a pályázatot és mindent megtesz annak érdekében, hogy településre minél előbb új háziorvos érkezzen. Azonban ez akár hónapokba is telhet. Az átmeneti időszakban, de legalábbis az egyelőre év végéig megkötött szerződés szerint Cibakháza valamennyi lakosát Dr. Maczkó Péter háziorvos látja el.

Ötvenhárom milliót nyertek a főtér megszépítésére

Kunszentmárton város 53 millió forintot nyert a kisvárosi rehabilitációs
programra benyújtott pályázatával. Ebből az összegből a közeljövőben várhatóan megújulhat a főtér illetve annak közvetlen környezete tájékoztatta lapunkat Dr. Czuczi Mihály Kunszentmárton polgármestere.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!