Közélet

2009.01.05. 18:15

Már eddig is nőtt a fűtésdíj, de még tovább erősít a fagy

Mínusz fok körüli hőmérséklettel kel és fekszik a megye lakossága. Akik szeretnek korcsolyázni, azok örülhetnek, mert végre rámehetnek a tavak jegére. Mindenki másnak viszont rengeteg gondot okoz a zimankó. A gázszámlákon is meglátszik a fagyos idő, nem kis fejtörést okozva a családoknak.

Békési Brigitta—Négyesi Ildikó

— A lakásomban konvektorral és cserépkályhával is fűtök. A konyhában, az alsóépületben csak cserépkályhával melegítek, az egyik szobámban pedig rásegítek vele  — mondta a karcagi Dávid Eszter. Mint azt a negyvenes hölgy hozzátette, érződik, hogy egyre hidegebb van odakint és tartósak a mínusz fokok. — Tavaly télen egy napra elég volt egy kasita (egy kosár — a szerk.) tűzifa. Ezzel szemben most hárommal is elfogy naponta. Ha ez így megy tovább február közepére nem marad belőle. Előző évben március végéig kitartott — panaszolta Dávid Eszter.
A karcagi asszony elmondta, hiába fogyasztott ebben a hónapban a decemberihez képest kevesebb gázt, mégis többet kell fizetnie. — Száz köbméterrel kevesebbet mutatott a gázórám. Decemberben tizenötezer forintot, most 31 ezer forintot költöttem a fűtésre. Azt mondták a gáz fűtőértéke több volt, ezért magasabb a számlám.

Megnőtt a fogyasztás decemberben

— December első felében, a tavalyi évhez hasonlóan, napi 40 ezer köbméterrel nőtt a gázfelhasználás a hidegebb idő miatt — tájékoztatott Horváth István, a szolnoki Alfa-Nova Kft. területi igazgatója. — Érdemleges fogyasztás csökkenés akkor várható majd, ha az épületek jelentős részében megvalósul a Panel Program, bár a fűtésszabályozásnak köszönhetően szinte mindenütt csökkent a hőfelhasználás. (Az utólagos hőszigetelés az épületek szintjén veszteségcsökkenést, nálunk fogyasztáscsökkenést a fogyasztóknál pedig a költségek lefaragását jelenti.) Fűtési idényben hődíjelőleget fizetnek a fogyasztóink, azt követően pedig a tényleges hőfogyasztás alapján számoljuk el az előleget. Ennek időpontja épületenként változó, májustól szeptemberig kerül rá sor. Az új távhőtörvény (2005) óta díjhátralék miatt nem kapcsoljuk ki a fűtést a lakásokban. Tendeciaszerű viszont ilyenkor fűtési idényben, hogy nő a kintlevőségünk, hiszen a számlák összege is nő. A fűtési idényt követően viszont lecsökken a tartozók száma.

Az elmúlt időszak hideg időjárását egy északról beáramló hideg levegő okozza.
— Ez a talajon és a magasban is száraz hideget hozott. A napokban nedves légtömeg érkezik felénk, ebből gyenge havazás várható — tájékoztatott Kiss Tamás, a szolnoki helikopterbázis meteorológusa.
A mostani hideg előre láthatólag még tíz napig megmarad. Ez a tavakon, állóvizeken lévő jégtakarónak is kedvez. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság folyamatosan méri a szolnoki Alcsi Holt-Tiszán lévő jég vastagságát.

— Már 10-12 cm vastag, így alkalmas a korcsolyázásra. Ennek ellenére vannak veszélyes helyek is rajta, mint például a hőforrások, illetve a nádas környéke — tudtuk meg Horváth Róbert őrnagytól.

Járművel (motor, kerékpár) tilos a jégre menni. Kivétel ez alól például a nádvágógép, vagy olyan jármű, amivel valamilyen munkát végeznek a Holt-Tiszán. A tiltás rendezvényen részt vevő járművekre sem vonatkozik, de azok engedélyhez kötöttek. — Aki a jégen tartózkodás szabályait megszegi helyszíni bírságban részesül, vagy szabálysértési eljárásban vonható felelősségre. Mindkét esetben húszezer forint a büntetés — mondta Horváth Róbert őrnagy.

A Tisza-tavat is birtokba vehetik a csúszkálni, korcsolyázni vágyók, hiszen azon a jégvastagság 10-15 cm. A tó folyó részére tilos rámenni. Az élő folyókra, ha be is fagynak, semmiképpen nem lehet rámerészkedni.
A téli hidegben az otthontalanokra is fokozottan odafigyelnek a segítő szervezetek.
— Január elsejétől a menedékhelyen bent tartózkodhatnak napközben is az ügyfeleink, fürödhetnek, moshatnak és napi egyszeri étkezést (kenyeret, konzervet, forró teát) biztosítunk számukra — tájékoztatott Dabisné Zsoldos Mónika, a szolnoki Hajléktalan-segítő Szolgálat vezetője tegnap. — Nincs tudomásunk arról, hogy kihűlt volna bárki is, az ügyfeleink tartják egymással a kapcsolatot, a munkásaink ma este fogják majd felmérni az utcán levők állapotát (akik a sátrasokkal és a híd alatt tartózkodókkal együtt összesen körülbelül tízen lehetnek). Nagyobb hangsúlyt fektetünk a hideg időben arra, hogy az utcán tartózkodók ne hűljenek ki, e célból forró teát osztogatnak a munkásaink. A negyven férőhelyes nappali melegedőn (Szolnok, Prizma út 13.) 56-an fordultak már meg. Teltházzal működik a 34 férőhelyes menedékhely is (Szolnok, Tószegi út 32-34.), ahol tegnap este összesen 38-an aludtak, négy ember számára szivacson biztosítottunk fekvési, alvási lehetőséget. A 23 férőhelyes átmeneti szállón (szintén a Tószegi úton található) még van hely. Krízisszállót (ahová az idősebb férfiakat szoktuk elhelyezni) nem nyitottuk meg, mert eddig nem volt arra szükség. Amennyiben sokan jelentkeznek és szivacson sem tudjuk elhelyezni az ügyfeleket, természetesen krízisszállóra helyezzük át őket.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház — Rendelőintézetben nem okozott változást és nem volt észlelhető a hideg időjárás. Mint elmondták, sem fagyott, sem kihűlt személyt nem szállítottak a kórházba a közelmúltban.
A lehűlés következtében megnőtt a forgalom az újszászi Tüzép-telepen. Korpácsi Ferencné üzletvezető elmondta, érezhető, hogy lehűlt a levegő, több tüzelőanyag fogy. A telepről szénből leginkább a cseh darabos kocka fogy, amit keverve visznek a cseh dióval.

Tűzifa- és szénárak (Ft/q)
Város        Hasított akác        Gurigás tölgyfa        Lengyel Szén
Tiszafüred                2800        —        4950
Törökszentmiklós         2650        2350        4950
Újszász                2800        2300        5000
Abádszalók                2790        2790        5390

Minimum hőmérséklet Szolnokon
december 24.        -1,6
december 25.        -3,7        
december 26.        -4,7
december 28.        -7,5
december 31.        -7,5
január 4.        -10,8
január 7.        -7,0
január 8.        -8,0
január 10.        -10

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!