Közélet

2009.04.25. 10:29

Triatlonoztak megyénk védelmezői

Hagyományteremtő triatlon versenyt szerveztek Szolnokon, az Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopter Bázison szombat délelőtt. Mint azt Szurmay Zoltántól, a Helikopter Bázis őrnagyától megtudtuk, ilyen megmérettetésre még nem volt példa.

HZs

Tizenkét csapat indult, és ezúttal is inkább a mozgás, a részvétel volt a fontos. A rendező, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, valamint a MH 86 Szolnok Helikopter Bázis volt. A hármas próbán részt vettek  a bázis katonái, tűzoltók, katasztrófavédelmisek, valamint városi és megyei bírók, ügyészek is. A rendezvény célja, hogy hagyományt teremtsenek és erősítsék a társszervezetek közötti együttműködést.

Mivel a megyei büntetés-végrehajtási intézet 2008-ban elnyerte a Szívbarát Munkahely pályázat kreatív különdíját, igyekeztek olyan rendezvényt megszervezni, mely hozzájárul a katonai, rendőri, igazságszolgáltatói dolgozók egészségének megőrzéséhez. Mint azt a szervezőktől megtudtuk, az első versenyszámban 4 km-es futás várt az indulókra, majd 16 km-es kerékpározás és végül 200 métert kellett úszniuk. A díjazás egyéni és csapat kategóriában történik, majd egy szabadtéri bográcsozással pihenik ki a verseny fáradalmait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!