Közélet

2009.05.21. 10:50

Hiába keresik a gyorsforgalmit 2013-ig a Tiszazugban?

Kunszentmárton polgármestere 2013 előtt nem lát esélyt az M44-es gyorsforgalmi megépítésére. Az út kivitelezésére tett évtizedes kormányzati ígéretek valóra váltását a megszorítások tovább halaszthatják. Mindezzel pedig a Tiszazug gazdasági felzárkózása is késni látszik.

Teleki József

— Az első kapavágást 2006 tavaszára, még az országgyűlési választások előttre ígérték. Később 2008-2010-ről beszéltek a gyorsforgalmi út kapcsán — idézi fel Kunszentmárton polgármester. Czuczi Mihály szerint azonban 2013 előtt aligha lesz bármi is az M44-esből.

Pedig még tavaly decemberben is arról szóltak a hírek, hogy az idei esztendő végén megkezdődhet az építkezés. A kiviteli tervek a Kondoros és Tiszakürt közötti 63 kilométeres szakaszra készen álltak. Sőt, megvoltak a régészeti feltárásokhoz és a lőszermentesítéshez szükséges források is. Elindultak a kétszer kétsávos pálya nyomvonalán a kisajátítások is. Ötszáz földtulajdonossal már akkor megállapodtak. Igaz, akkor még legalább másfélszer annyival kellet volna.

Most éppen emiatt tolódhat a beruházás. A kormányzati megszorító csomag ugyanis az M44-es beruházását is elérte. A közlekedési tárca kétmilliárd forintot vont el a Kondoros—Tiszakürt közötti szakasz kisajátítására biztosított 2,5 milliárdból.

Czuczi Mihály szerint azonban nem ez az egyetlen probléma. Sokáig ugyanis magántőke bevonásával, az úgynevezett PPP-konstrukcióban képzelték el a beruházás finanszírozását. Csakhogy az Európai Unió támogatást kormányzati garanciához és állami szerepvállaláshoz kötötte.
A gyorsforgalmi út létfontosságú lenne a térségnek. A Kecskeméttől Gyuláig tartó gyorsforgalmi út ugyanis az ország leghátrányosabb helyzetű térségein haladna át, a Tiszazugon és a Viharsarkon. A leszakadást jól jellemzi, hogy Jász-Nagykun-Szolnokban a kunszentmártoni kistérség a legtöbb mutatóban sereghajtónak számít.

A megye 50 legjelentősebb vállalkozása közül a térségben mindössze kettő volt található. Magas a munkanélküliség és lakosság arányosan a legalacsonyabb a vállalkozások száma. Az M44-estől gazdasági fellendülést is remélnek a térségben, különösen, hogy a gyorsforgalmi csatlakozhatna egy erdélyi — aradi, nagyváradi — autópályához.

A minap a parlamentben is szóba került az M44-es ügye. Egy képviselő azt kérte, hogy ne elvonjanak, hanem további forrásokat biztosítsanak a fejlesztésre. A fejlesztési minisztérium államtitkára, Oláh Lajos válaszában azonban csak a bizonytalanság volt biztos. E szerint ugyanis nem zárható ki, de nem is jelenthető ki, hogy 2010-ben elkezdődhet az építkezés.

Fehér folt a gyorsforgalmi utak térképén
Megyénket nagyívben elkerülik az autópályák. Az M3 és az M5 autópályák között egyetlen gyorsforgalmi út sincs. Mindez évek óta rányomja a bélyegét az itt lakók életére. Nagy a környezet terhelése, a befektetők pedig nem szívesen telepednek meg a térségben. Pedig egyes számítások szerint öt milliárd forintnyi működő tőkét vonz egy autópálya minden megépített kilométere.

Az útépítések meggyorsítására tett erőfeszítések eddig nem vezettek eredményre. Legutóbb az M4-es út Abony-Fegyvernek közötti szakaszának mielőbbi megépítését levélben is szorgalmazták polgármesterek, képviselők és a megyei közgyűlés elnöke. A közlekedési minisztériumtól érkezett válasz azonban legkorábbra 2015-re teszi a beruházást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!