Közélet

2009.05.14. 16:26

Törvényesen zajlott le a mezőtúri laktanyaeladás

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya ez év március 5-én rendelt el nyomozást a mezőtúri volt Szabó Lajos Laktanya privatizációja ügyében. A nyomozást most, bűncselekmény hiányában, megszüntette a rendőrség.

L. M. L.

Lapunk több alkalommal is írt arról, hogy hogyan került az ingatlan önkormányzati tulajdonból a helyi vállalkozókból álló Laktanya Kft. tulajdonába. Megírtuk azt is, hogy az eljárás mezőtúri vállalkozók egy másik csoportjának feljelentése alapján indult. Olyanoké alapján, akik régóta béreltek már épületeket a laktanya területén, és akik alaposan ráfizettek a mostani tulajdonosváltásra.

A feljelentés alapvetően a képviselő-testület felelősségét firtatta az ügyben: hogy szabályos és értékarányos volt-e az értékesítés, és hogy károsodott-e a közérdek? A nyomozás ismeretlen tettes ellen, különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés gyanújával indult márciusban.

A rendőrség, az ügy iratainak bekérése és a tanúk meghallgatása után kimondta határozatában, hogy álláspontja szerint nem történt bűneset a laktanyaingatlan elhúzódó privatizációja során. A pórul járt vállalkozók azonban polgári peres eljárásban továbbra is érvényesíthetik követeléseiket — áll a nyomozást megszüntető határozatban.

L. M. L. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!