Közélet

2009.08.16. 08:25

Az elnök szerint már kár felemlegetni azt a régi lyoni utat

Semmi kivetnivaló nincs abban, hogy egy franciaországi kiküldetésére mintegy hatszáz ezer forintot költött el annak idején a berényi vízi közmű társulat — vélekedik a társulat korábbi vezetője, Tamás Zoltán, illetve szerinte az ilyen „régi históriákkal” nem is érdemes foglalkozni.

Banka Csaba

A jászberényi önkormányzat városfejlesztési bizottságának fideszes elnöke mindezt arra reagálva jegyezte meg, hogy korábban képviselőtársa, az MSZP berényi elnöke, Balogh Béla egy sajtótájékoztatón firtatta, vajon milyen haszna lehetett annak — a jászberényi szennyvízcsatorna-fejlesztés szervezését végző társulat működésében —, hogy munkatársai Franciaországba utaztak. A szocialista képviselő tájékoztatóján számos olyan kérdéskört vetett fel a város önkormányzatának működésében, amelyekről korábban már honlapunkon is olvashattak.

Ilyen az úgynevezett Csemege tömb építésének előkészítése, a kórház működtetésének átalakítása, a közbeszerzések helyi kezelése. Ez utóbbival kapcsolatban úgy vélte, hogy a jobboldali többségű önkormányzatban valahogy rendszeresen úgy alakult a közbeszerzések eredménye, hogy azok többe kerülnek a városnak. Mindezek között a gazdálkodását azóta már lezárt vízi közmű társulat pénzügyeit is firtatta. A több száz ezer forintos vezetékes, illetve mobil telefon költségek, a minden évben legalább fél millió forintra rúgó utazási költségek, valamint a reprezentációra kifizetett százezrek sorsáról érdeklődött. Külön megjegyezte, vajon mit keresett Lyonban a berényi közműfejlesztéssel foglalkozó társaság delegációja, amiért is mintegy hatszáz ezer forintot fizetett ki a vízi közmű társulat.

Tamás Zoltán az elmúlt napokban nem tartózkodott Jászberényben, illetve kerestük a kórház gazdálkodásával kapcsolatban Juhász Dániel alpolgármestert is, aki szintén szabadságát töltötte. Végül a szabadságról visszatérve, csütörtökön közös nyilatkozatban utasították vissza a szocialista képviselő felvetéseiben megfogalmazott sejtetéseket, vádakat.
A vízi közmű társulat működését korábban már lezárták, az elszámolás megtörtént és nyolc millió forintnyi pénzmaradványt utaltak át a város számlájára — tette hozzá mindehhez az egykori társulati elnök. — Minden esztendőben az önkormányzat is vizsgálhatta az elszámolásokat, a beszámolókat pedig rendre egyhangúan fogadták el a képviselők.
Tamás Zoltán ezért visszásnak tartja, hogy ilyen régi históriákat előrángatnak. Egy olyan társaságnál, amelynek közel háromezer ügyféllel kell kapcsolatot tartania, illetve rendszeresen kell a banki ügyintézés, az engedélyeztetések, a pályázatok miatt Szolnokra, Debrecenbe, Budapestre utaznia, bizony felmerülnek telefon, levél és utazási költségek.

A reprezentációs költségek pedig a közgyűléseken elfogyasztott szendvicsek, kávé, valamint üdítők árát tették ki. A felemlegetett lyoni út pedig az egyetlen külföldi út volt — többre kaptak meghívást —, amelyen a csatornafejlesztés kivitelezését végző társaság francia tulajdonosának cégével ismerkedtek meg munkatársaik egy kiállításon. A kinn tartózkodás költségeit a cég állta, a társulat a kiutazás költségét fedezte — állította Tamás Zoltán.

Közös döntés a közbeszerzésekről

A városfejlesztési bizottság elnöke rámutatott, hogy a helyi közbeszerzések kimenetelét — Balogh Béla utalásaival szemben — nem ketten az alpolgármesterrel szabják meg. A folyamatban számos más képviselő — köztük az MSZP tagjai is —, illetve több hivatali dolgozó is részt vesz. A visszaélések sejtetése a baloldal részéről a hivatali dolgozók megtámadását is jelenti, amit szintén visszautasítanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!