Közélet

2009.10.18. 18:35

Krumplit és gázolajat is lopnak a Bermudákon

Kőtelket, Nagykörűt és Tiszasülyt viccesen csak „Bermuda háromszögnek” hívják. Azért is, mert a Tisza kacskaringós vonala mellett fekszenek, és valahogy ebből kifolyólag távol esnek a megye fő közlekedési útvonalaitól. Sőt, oda, arra a vidékre még vasút sem vezet, így az átlagosnál nehezebb a megközelítés. Mi ebben a térségben most az ezerhétszáz lelkes Kőtelket kerestük fel.

D. Szabó Miklós

A szép fekvésű, folyó menti településnek van óvodája, iskolája, sőt az egyre korosodó népességre gondolva, idősek napközije is, amelyik munkanapokon reggel fél nyolctól délután fél négyig fogadja az oda rendszeresen járó, húsz idős személyt. További negyvenkét léleknek pedig házi gondozást, segítséget nyújtanak.
Kőtelek mindig a földművelőiről, gazdaembereiről volt elsősorban híres. Mi felkerestünk egy hasonló személyt, pontosabban Lovász Mihályt, akit a telefonkönyv is nyugdíjas mezőgazdasági vállalkozóként említ. Nem is olyan régen még gulya legelt az ottani határban, mára azonban annyira leapadt a tehénállomány, hogy mindössze hét helyen tartanak a faluban tehenet. Közülük az egyik Lovász úr.

— Deresedő fejjel miért gazdálkodik?
— Mert ebbe születtem bele. Édesapám, aki már a 101. telét várja, ő is ezt csinálta, úgy hogy volt kitől megtanulnom a gazdaélet csínját-bínját. Ez az egyik. A másik meg az, hogy hiába dolgoztam át az életemet, a párommal kettőnk nyugdíja éppen hogy csak százezer, és erre nincs figyelemmel a hozzánk küldött sok számla közül egy sem.
— Még tehenet is tart.
— Mondom, véremben van a jószág szeretete. Meg itt a Bermudán nincs sok választási lehetőség a hozzám hasonlónak, hogy kiegészítse a havi bevételét. Bár, őszintén szólva nem éri meg, mert itt nálunk, helyben nincs tej felvásárlás. Aki szereti az igazi tejet, innen a háztól hordja el literenként, kétliterenként, a többit feletetem a jószágokkal.
— Más is van?
— Aprólék, néhány hízó, és hízóbikákat is tartok, meg növendékeket. A hízóbikák a hónap végére, november elejére elérik a 600 kilót, és ahogy hallottam, mostanság 470 körül veszik, viszik kilónként. Dehát amíg ekkora súlyra felhizlalja őket az ember, hej, de sokszor meg kell etetni, itatni. Ezért nekem, nekünk nincs se szabad szombat, se vasárnap.
— Szeret itt lakni?
— Szeretek. Mindig is szerettem. Csak az a baj, hogy időközben nagyot változott a világ. Nem csak a jószágot, aprólékot viszik, még a traktorból is leszívják, kilopják a gázolajat. Sőt, a krumpli sincs biztonságban a határban. Azután ha az ember kupán üti a tolvajt, őt húzgálja meg a jog. Kérdezem én, miféle világ az, ahol a tolvajt védi a paragrafus, azt aki lop, és nem azt aki a javait védi? Apám mesélte, hogy régen két csendőr ennél sokkal nagyobb községben olyan rendet tartott, hogy ezerszer meggondolta bárki, megéri-e lopni.
Azért akad saját értelmiségije is ennek a kis falunak. Közülük az egyik Vass Csilla, aki elvégezte a tanítóképzőt és a főiskolát is. Itthon maradt.

— Összesen 159 diákot pallérozunk, és amikor megszereztem az okleveleket, az is döntött, hogy engem minden ideköt. Az addigi életem, a családom, a rokonaim, a jó ismerősök.
— Milyenek a kőtelki diákok?
— Akár az országos átlag. Akad köztük szorgalmas, igyekvő meg lustácska is, aki nógatásra szorul. Én inkább egyre szomorúbban tapasztalom, mennyire kevés pénzből élnek az itteni emberek. Már pedig a tanulás, a középiskola, egyetem messzi van, és bizony sokba, nagyon sokba kerül egy átlagos bevételű kőtelki családnak.
— Szeret itt élni?
— Mikor hogy. Meg már megszoktam, úgy látszik nekem ez jutott. Mint szaktanárként, és mint a diák önkormányzat elnökeként is van mit tennem, úgy érzem.
A fiatalok közül is megszólaltattunk egyet, Valiskó Tímeát, aki nyolcadikos.

— Apukám nyugdíjas, anyuci háztartásbeli, és én vagyok a három testvér közül a középső. Bár minden rokonom itt él, mégis jövőre el kell hagynom a megszokott környezetet.
— Szeretsz itt lakni?
— Van amikor igen. Nyaranta, meg amikor valamilyen rendezvényre készül az iskola, ami rólunk, nekünk szól. Legyen az előadás, sport vagy buli.
— Mi a jó egy ilyen kis faluban?
— Az, hogy mindenki ismer mindenkit.
— És a rossz?
— Ugyanaz...


Mi készült el?

A strand megcsinosodott a közelmúltban, és az iskolában is elkezdődött egy felújítás, illetve az óvodában is. Az önkormányzat épületét akadály mentesítették. Közben az itt lakó ifjú nemzedékre is gondoltak, ezért elkezdődött egy új, modern játszótér kialakítása. Mivel akadnak helyben állástalanok, 70-80 ember közhasznú, közcélú foglalkoztatását is végzik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!