Közélet

2010.01.04. 19:25

Készen állnak a rendkívüli helyzetekre

A hétvégén leesett nagy mennyiségű hó egyelőre nem tett szükségessé különleges intézkedéseket, minden esetre a városban felkészültek arra, hogy kezelni tudják az esetleg kialakuló rendkívüli helyzeteket

Banka Csaba

— Polgármesterként elnöke vagyok a Jászberény Védelmi Bizottságának, amelyben számos szakember végzi feladatait — mutatott rá dr. Gedei József polgármester érdeklődésünkre. — Egyelőre azonban nem érkezett olyan jelzés, hogy rendkívüli intézkedésre volna szükség a lehullott hó miatt a városban. Ami azonban tény, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján szükségesnek ítélt védelmi eszközök a rendelkezésére állnak a városban. Nem mellékesen pedig az elmúlt években számos olyan technikai fejlesztés zajlott — például a városi tűzoltóknál is —, amely a védelmi képességek javítását szolgálta.

A polgármester hozzátette, hogy mindezek mellett is előállhat olyan rendkívüli helyzet — akár újabb havazások, akár később egy esetleges hirtelen hóolvadás következtében —, amelyre az adott szituációban kell majd reagálniuk. Kiemelte még a településvezető, hogy a védelmi bizottság tevékenysége, illetve az eszközfejlesztés mellett a szerkezeti változások is elősegítik a térség védelmi képességeinek javítását. — Ebben az esetben arra gondolok — mondta Gedei József —, hogy nemrégiben köztestületté alakulhatott át a jászárokszállási tűzoltóság.
Komolyan javíthatná Jászberény helyzetét, amennyiben a csapadékvíz elvezető csatorna rendszer állapota is megfelelőbb volna. Gedei József ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a csatorna rendszer fejlesztésére a szennyvízkezelés, illetve az útépítések mellett is fordítottak figyelmet az elmúlt években, de az igazi, megnyugtató megoldás több milliárd forintos beruházással volna csak kivitelezhető, amelyre egyelőre nincs fedezet. A csapadékvíz elvezetésének, tehát például az olvadó hó okozta problémák kiküszöbölésének egyik jelentős eleme Jászberényben a Városi - Zagyva medrének kotrása. A beruházás várhatóan heteken belül elkezdődhet, amennyiben az időjárás nem szól közbe.
Az előkészítő folyamat jelen állása szerint, a mintegy félmilliárd forintba kerülő mederkotrás február végén, március elején kezdődhet a városban. Mint azt Lányi László a polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának vezetője elmondta, a munkagépek indítását nagymértékben befolyásolja majd a hóolvadás is. A mederkotrást ugyanis csak úgy tudják megkezdeni, ha zsilippel lezárják a Zagyva városon áthaladó szakaszát, abból „leeresztik” a vizet. Márpedig ez a hóolvadáskor nem megoldható. Minden esetre a hónapokon át eltartó munkák után a csapadékvíz elvezetésére sokkal nagyobb lesz a Városi Zagyva befogadóképessége, nem mellékesen pedig rendezettebb lehet a környezete.

Az ártérben lerakható a hó
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően Jászberényben ismét lehetőséget biztosítanak a város lakói számára, hogy a Városi - Zagyva árterébe helyezzék el a házak udvarából eltúrt nagy mennyiségű havat az emberek. Molnár Tamás a Berénykom Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a Göncöl úti hídnál, a Zagyvaparti Sétányon a Határ utcánál, a Móricz Zsigmond úti hídnál, valamint a Külső Pelyhes part végénél található ártéri részen helyezhető el az összegyűjtött hó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!