Közélet

2010.12.16. 19:51

Mától mindennap kiragasztja plakátját a képviselő

Jászberényben tegnap kora este dr. Gedei József MSZP-s önkormányzati képviselő Jászberény központjában egy felhívás kiragasztásával indította el politikai akcióját.

Szoljon.hu

Jászberény korábbi polgármestere, dr. Szabó Tamás jelenlegi polgármesternél szeretné azt elérni, hogy változtasson városvezetési gyakorlatán. Szerinte ugyanis az elmúlt hetekben több, jogi szempontból aggályos döntést is hozott a polgármester, illetve a fideszes többségű önkormányzati bizottságok. Egyebek mellett korábbi ígéretei betartására, az országgyűlésben a költségvetési szavazás idején a berényi fejlesztések támogatásra, a berényi iskolák megyéhez történő javasolt átadásának visszavonására, a javasolt polgármesteri kabinet létrehozásának visszavonására szólította fel dr. Szabó Tamást. Mint mondta, nyilatkozatát minden nap kiragasztja a különböző hirdetőoszlopokra addig, amíg nem lesz annak hatása.

Mindezzel kapcsolatban megkerestük dr. Szabó Tamás polgármestert. A városvezető egyetlen mondattal reagált a neki címzettekre: „Dr. Gedei József valósítsa meg, tegye ő mindezt, amikor majd polgármester lesz!”

Szoljon.hu -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!