Közélet

2011.12.15. 18:44

Drágul a tömegközlekedés és a hulladékszállítás is

Több szolgáltatátás díjának emelését is megszavazták a képviselők csütörtökön. Az év utolsó közgyűléséről fiatalok indultak útnak, hogy százötven darab ajándékcsomagot vigyenek el a rászorulóknak.

Szoljon.hu

Fotó:

Az év utolsó közgyűléséről indult útnak csütörtökön nyolcvanöt diák, hogy a korábbi évek hagyományát folytatva, az idei karácsony előtt is házhoz vigyék a szeretetet a szolnoki rászorultaknak.
A decemberi közgyűlésnek  egyik kedves közjátéka már hagyományosan, amikor a Szolnok Városi Diákok Tanácsának elnöke és a Szolnoki Gyerektanács elnöke átveszi Szalay Ferenc polgármestertől jelképesen az első két ajándékcsomagot. Közel száz lelkes általános és középiskolás diák vitte házhoz tegnap azt a 150 darab ajándékcsomagot, melyet a rászoruló családoknak, idős embereknek szántak. A listát a Szociális Támogatások Osztálya állítja össze minden évben, ügyelve arra, hogy a csomagok ajándék jellegűek legyenek (kávé, tea, csokoládé és gyümölcs). A „Házhoz visszük a szeretet” akció során a fiatalok nem csak a csomagot és az önkormányzat karácsonyi jókívánságait juttatták célba, de szívesen elbeszélgettek az idősekkel és a családokkal, személyesebbé és emlékezetesebbé téve az alkalmat, vagy sok esetben enyhítve — ha rövid időre is — a magányt.
A közgyűlésen ezt követően a lakosság szélesebb körét érintő kérdésekről esett szó. A jövő év elejétől több szolgáltatás ára is emelkedik.
A parkolási díjakra vonatkozó, megszavazott előterjesztés szerint leginkább a kombinált zónás bérlettípus ára emelkedik (bruttó 350 forinttal) január elsejétől. A lakossági bérletet bruttó 4390 forintért lehet majd megvásárolni, a korábbi 4080 forint helyett. A várakozási díj (érmés) fizetésénél a jelenleg forgalomban lévő érméket és a minimális 15 perces díjfizetést is figyelembe vették. A három díjzónára vonatkozólag a jelenleg érvényes óradíjak 40-20-10 forinttal növekednek. A parkolási díjak emeléséről az infláció és a már 27 százalékos áfa figyelembe vételével döntöttek. December 31-ig azonban még a 25 százalékkal növelt áfával lehet megvásárolni a parkolóbérleteket!
Változnak a tömegközlekedés díjai is január elsejétől. A gépkocsivezetőknél váltott jegy ára például bruttó 30 forinttal emelkedik, hasonlóan az elővételben váltott jegy árához. A tanuló és nyugdíjasbérletek bruttó 2225 forint helyett 2600 forintba kerülnek majd.

A közgyűlés 11 igen, 2 nem és 2 tartózkodó szavazattal új rendeletet fogadott el az építményadóról. Ez a vállalkozások esetében differenciált adómértéket és eltérő emelést tesz lehetővé, illetve a magánszemélyek egy körét is adófizetésre kötelezi. Január 1-jétől a 150 négyzetméter feletti lakóingatlanok esetében az adó mértéke négyzetméterenként 100 forint évente, míg a nem lakhatási célú üdülők és garázsok esetében ennek duplája lesz.

Ha szeretné megtudni mi drágul még jövőre, olvassa el a pénteki Új Néplapban!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!