Közélet

2011.12.17. 12:05

Építőipari Nívódíjat kapott a szolnoki BITU-BAU Kft.

Harminc pályázó közül a húszéves kivitelező cég munkáját értékelték a legtöbbre a zsűri szakértő tagjai.

Szojlon.hu

Fotó:

Az Építőipari Nívódíj a legmagasabb szakmai elismerés az építőipari kivitelezők körében; azt jelenti a kivitelezők számára, amit a tervezőknek az Ybl-díj. Az Építőipari Nívódíj 1999-es alapítása óta először, idén Jász-Nagykun-Szolnok megyéből került ki a díjazott: a szolnoki székhelyű BITU-BAU Építőipari Vállalkozó Kft., a Fresenius Medical Care Mo. Egészségügyi Kft. megbízásából, a budapesti, Péterfy Sándor utcai kórház területén felépített új nephrológiai centrum és egynapos sebészet épületének generálkivitelezéséért. A díjat, ünnepélyes külsőségek mellett, csütörtökön délután vette át Budapesten, a Magyar Építészek Házában, Marosvári Csaba ügyvezető igazgató Tolnay Tibortól, az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének elnökétől.  

A nívódíj alapítóinak bevallott célja, hogy érdemes legyen Magyarországon is jó munkát végezniük, maradandót, szépet, elismerésre méltót alkotniuk az építőknek, és magas színvonalú munkával növeljék itthon a szakma megbecsülését.

A díjazott, 4650 négyzetméter alapterületű és nettó 1,8 milliárd forintért elkészült épület tervezője a hazai kórháztervező szakma legjelentősebb építésze, az Ybl-díjas Marosi Miklós. A tavaly elkészült egészségügyi objektum most már végleg bevonult a BITU-BAU Kft. referenciái közé, hiszen 2009-ben Építőipari Mesterdíjat kapott a cég az épület homlokzatának kialakításáért. Most — az átadás utáni esztendőben — a színvonalas generálkivitelezői munkát ismerte el nívódíjjal a szakma.
— Harminc pályázó jelölt, harminc hazai középület közül első körben tízet választott ki az előzsűri — mondta el lapunknak Marosvári Csaba tulajdonos-ügyvezető. — Ezt a tíz épületet a helyszínen nézték meg, és járták be alaposan a díj odaítélői. Végül az általunk kivitelezett létesítményt választották, és ez óriási szakmai megtiszteltetés egy hozzánk hasonló, viszonylag kisebb építőipari generálkivitelező cég számára.    

A BITU-BAU Kft. egyébként idén múlt húszéves. 1991-ben alapították, és az első időben még, elsősorban, tetőszigeteléssel foglalkozott. Már viszonylag hamar belekezdett azonban a cég a generálkivitelezésbe is, így mára Jász-Nagykun-Szolnok megye egyik legtöbb középület-építési referenciával rendelkező építőipari vállalkozásává nőtte ki magát. Az elmúlt húsz év munkái közül — a nívódíjas egészségcentrum mellett — kiemelkedik a Hatvani Városi Kórház teljes rekonstrukciója, az Országos Onkológiai Intézet belgyógyászati épülettömbjének építése, vagy a Fresenius Medical Care Mo. Kft. hatvani műveseállomása.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!