Közélet

2011.12.24. 08:50

Kikézbesítette az adományokat a Vöröskereszt

Míg korábban főként tartós élelmiszer gyűlt össze, ebben az évben inkább gyermekjátékokat, könyveket hoztak a jólelkű felajánlók.

B. B.

Véget ért a MikulásGyár néven híressé vált kezdeményezés december 21-én. Az adománygyűjtő akció arra hivatott, hogy az ünnepek közeledtével ajándékozásra bírja a névtelen felajánlókat. Szépsége, hogy senkit nem nevesít meg.

— Idén még többen adományoztak, mint tavaly — mondta Nagy Ágnes Ildikó, a Vöröskereszt megyei igazgatója. — Míg korábban főként tartós élelmiszer gyűlt össze, ebben az évben inkább gyermekjátékokat, könyveket hoztak a jólelkű felajánlók. Munkatársaink már kikézbesítették az adományokat azon megyebeliek számára, akik korábban adománykérő levéllel fordultak a szervezetünkhöz — tette hozzá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!