Közélet

2012.04.19. 14:31

„Remegő kézzel, hevesen dobogó szívvel vettem fel a telefont”

Az a bizonyos első randi… Előtte órákig tartó ruhaválogatás, sminkelés, frizurakészítés. Valljuk be, mindenkinek fontos az első benyomás, de ugye emberek vagyunk, nézzük el magunknak ezt az apró körülményességet!

Balogh Blanka, 11.D, Verseghy Ferenc Gimnázium

Szerintem mindenkinek van az életében egy olyan találkozás, amire évek múltán is szívesen emlékszik vissza — még akkor is, ha a végkifejlet nem volt örömteli. Személy szerint, nekem majd’ az összes randim tetszett eddig, ettől függetlenül gondolkodás nélkül meg tudom nevezni a kedvencemet.

Pár évvel ezelőtt, egy napsütéses tavaszi reggelen, a suliba igyekeztünk a barátnőmmel. Még óvodából ismertük egymást, általánosban osztálytársak voltunk, utána mindketten másik gimibe kerültünk, de a barátság még megmaradt egy ideig. Mint minden reggelen, ekkor sem maradt el a szokásos csacsogás. Az iskola kerítéséhez érve hirtelen témát váltott, és közölte, hogy nézzem meg azt a fiút, akinek előző este mutatta a képét. Adott egy gyors személyiség leírást, majd hozzátette, hogy az említett fiú nem más, mint az ő barátjának a legjobb barátja, valamint egy általunk közösen kedvelt banda dobosa.

Hazaérve eleget tettem a kérésnek, megnéztem a srácot, és büszkén megállapítottam, hogy van valaki, aki jól ismeri az ízlésvilágomat. Mondanom sem kell, innentől kezdve elindult a sokak számára jól ismert ’becserkészés’.  Kérdem én, mégis hogyan keltsük fel bárkinek is az érdeklődését, akit még soha nem láttunk, de még az esély, hogy találkozzunk is igen apró, hiszen teljesen máshol élünk és mozgunk. A megoldás nem sokáig váratott magára.

Egy szombati napon meglátogatta a barátnőmet a barátja és hármasban beültünk az itthoni fiatalság egyik legkedveltebb helyére. Szokás szerint jó hangulat volt, ami az után, hogy kedves férfitársunkat is beavattuk a dolgokba, áthajlott néminemű tervezgetésbe és eszmefuttatásba. Időközben elkértem említett barátunk telefonját, és kikerestem beszélgetésünk főszereplőjének számát. Mi sem egyszerűbb, írtam egy vicces kis SMS-t neki, természetesen a tulajdonos nevében. A válasz nem váratott sokáig magára, és itt kezdett érdekessé válni a történet. (A nők bizonyos helyzetekben elképesztően rafináltak, efelől senkinek semmi kétsége. Így történt, hogy megjegyeztem a körzetszámot és az utolsó három számjegyet — halkan megjegyzem, ezeket még mindig tudom)
Vasárnap délután olyan dolog történt, ami még a legjobb hollywoodi sikerfilmeket is felülmúlja, ugyanis bármiféle forgatókönyvtől mentesen történtek az események.

A nappaliban ülve böngésztem néhány képet, amikor elkezdett csörögni a telefonom. Megnéztem, hogy ki hív, és olyan gyorsan rohantam fel a szobámba, mint még soha. A kijelzőn megjelenő szám megegyezett azzal, amire én előző nap azt a humoros kis SMS-t elküldtem. Remegő kézzel és iszonyatosan dobogó szívvel felvettem a telefont és leplezetlen izgalommal telített hanggal beleszóltam. Az alatt a pár perc alatt, amíg a hívás tartott megbeszéltük, hogy amint lehet, találkozunk. Miután letettük, sikítozva kezdtem ugrálni a szobám közepén, olyannyira, hogy apukám feljött megnézni, hogy mikor kell dilidokit hívni a drága kislányához.
Néhány rövidebb egyeztetés után megegyeztünk egy duplarandiban, ami a nyári szünet első hétvégéjére esett.

Az egész előzménysor meseszerű volt, nemhogy a randi. Körbejártuk fél Szolnokot, jókat beszélgettünk, valamennyire megismertük egymást. Noha itt meg is szakadt a történet, még mindig az egyik legvarázslatosabb találkozásomnak tartom azt a bizonyos vasárnap délutánt…

Balogh Blanka, 11.D, Verseghy Ferenc Gimnázium -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!