Közélet

2012.09.14. 11:27

Hatósági bürokrácia tette lehetetlenné a strand nyitását

Már most, szeptemberben újrakezdődött a kunszentmártoni szabadstrand jövő évi nyitásának előkészítése. Erre szükség is volt, hiszen a tervekkel ellentétben idén nyáron sem fürödhettek a helyiek a Körösben. Karácsonyra talán meglesznek az engedélyek.

Szoljon.hu

CSI_8736.jpg

Fotó: Csabai István

– Semmi nem változott itt tavasz óta – mutat körbe az elhagyott, egykor szebb napokat látott területen Dr. Hoffmann Zsolt, a település jegyzője. Szomorú látványt mutat a fürdőhely: leszakadt ajtajú tároló, kopott festésű zuhanyzó árválkodik a több ezer négyzetméteres strandon. – Nagy csalódás volt, hogy csaknem három év küzdelmünk hiábavalónak bizonyult, a strandot nem tudtuk megnyitni nyáron a szükséges engedélyek hiánya miatt – magyarázza.

Az önkormányzat az elmúlt hónapokban élénk tárgyalást és levelezést folytatott a legkülönbözőbb hatóságokkal, hogy végre tisztázódjanak a tulajdon- és jogviszonyok, valamint kiderüljön, még milyen kéréseknek kell megfelelniük.

– Engedélyek sokaságát szereztük be az utóbbi egy esztendőben, számos kérvényt írtunk a Nemzeti Vagyonkezelőhöz, sőt, még személyesen is felutaztunk, hátha gyorsíthatjuk a folyamatot – fűzi hozzá Dr. Hoffmann Zsolt, aki elmagyarázza, a fürdőhely ideiglenes hasznosítása igen sok szakhatóság engedélyén, hozzájárulásán múlik. A terület ugyanis a Körös-Maros Nemzeti Parkké, a folyó jobb és bal partját két vízügyi igazgatóság, a szegedi és a szolnoki kezeli, de a mederfenék már a gyulaiakhoz tartozik. A legnagyobb problémát viszont az okozza, hogy a fokozottan védett terület, amin a strand is van,  állami tulajdonú.
[caption id="" align="alignleft" width="350"] Ez a strand egykor szebb napokat is látott – mutatja Dr. Hoffmann Zsolt jegyző és Nagy Kálmán a műszaki osztály vezetője
[/caption]
– A Vagyonkezelőtől kell tehát hozzájárulást kérnünk és kapnunk a fürdőhely használatához. És itt akadtak el mindig a tárgyalások – ezt már Nagy Kálmán, a műszaki osztály vezetője árulja el. – Igen kevés az esély, hogy az önkormányzat tulajdonjogot szerezzen erre a pár ezer négyzetméterre, és arra sincsen módunk, hogy a strandért cserébe egy ugyanilyen értékű, Natura 2000 minősítésű, fokozottan védett területet ajánljunk fel. Így mi kiegyezünk az ideiglenes használattal is – magyarázza Nagy Kálmán.

Az önkormányzat kérelmét eddig a vagyonkezelő budapesti irodája kezelte és bírálta el, végleges döntésre azonban ezidáig nem jutottak.
– A múlt héten viszont végre Szolnokra került a benyújtott igényünk – fűzi hozzá Dr. Hoffmann Zsolt – és itt végre ígéretet kaptunk arra, hogy kérelmünket záros határidőn belül elbírálják. És reméljük, pozitívan.
A jegyző elmondja, ha dűlőre jutnak a vagyonkezelővel, várhatóan nem lesz további fennakadás, hiszen minden egyéb engedély már megvan a működtetéshez. Az ÁNTSZ például megállapította még tavasszal, hogy a vízminőség remek, sőt, már a búvárok is átvizsgálták a mederfenéket és azzal sincsen probléma.

A helyi önkormányzat végre optimista a strand ügyében, úgy érzi, nem árral szemben úszik.
– Zajos és vidám nyarakat töltöttek itt a kunszentiek hatvan éven keresztül. Reméljük, jövőre felébred Csipkerózsika álmából a szabadstrandunk – bizakodik egy arra járó horgász, aki azt ígéri, ha most kifogja az aranyhalat, egy megújult, kulturált, legálisan működő fürdőhelyet kér tőle a gyerekeknek.

Ha kinyitnak, felújítanak is

Amennyiben jövő nyáron valóban megnyitja nem létező kapuit a kunszentmártoni szabadstrand, számos felújítást kell elvégeznie az önkormányzatnak. – Meg kell javítani és újra kell festeni a zuhanyzót, valamint a tárolóhelyiségeket is rendbe kell hozatnunk – mondja Czuczi Mihály polgármester. – Szeretnénk egy új, stabil mólót is kiépíteni. Bízunk benne, nem lesz újabb egy év csúszás és jövő év tavasszal elkezdődhetnek a munkálatok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!