Közélet

2013.01.29. 10:13

Európával ismerkednek a népek kultúráján keresztül

A jászberényi Belvárosi Általános Iskola és a Székely Mihály Általános Iskola évek óta részt vesz Európai Uniós programokon.

BCS

 A már létező együttműködések mellett újabb kettőt indítottak útjára nemrégiben. A Székely Mihály Általános Iskola pedagógusai (Válik Zsuzsanna és Kiss Attila) vett részt Kirkbymoorsideban, York mellett egy találkozón, amelyen hét ország pedagógusaival találkozhattak. A magyar tanárok mellett a fogadó angol iskola, illetve szlovén, bolgár, lengyel, olasz és a koordinátor török intézmények képviselői voltak jelen. Miután ki-ki bemutatta saját iskoláját, áttekintették a két évig tartó közös munka menetét, egyeztették a soron következő találkozók helyszíneit, időpontjait. A következő találkozó 2013 márciusában lesz Lengyelországban.

A Belvárosi Általános Iskola szintén egy uniós együttműködés keretében fogadta hét külföldi iskola delegációját a közelmúltban. A jászberényieken kívül izlandi, lengyel, olasz, török, bolgár és portugál iskolák vesznek részt a programon. Az együttműködések célja, hogy a kulturális értékeken és a sporton keresztül a hátrányos helyzetű, nehézsorsú tanulókat vonjanak be a közös munkába, amelynek célja az európai kultúra megismerése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!