Közélet

2013.04.17. 15:23

Több milliós ékszerrablás, rugós késsel fenyegette az eladót

A Debreceni Ítélőtábla dr. Balla Lajos vezetette büntetőtanácsa jogerősen helyben hagyta S. Lajos büntetőügyében az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2012 októberében hozott ítéletét.

M. G.

A vádirat szerint S. Lajos 2011 augusztusában az egyik szolnoki ékszerboltból akart értékekhez jutni. Megvárta, amíg az eladó egyedül maradt az üzletben, és egy rugósbicskát neki szegezve közölte: „ékszerrablás”. Az eladó megijedt, hátrébb lépett a pulttól. A vádlott ekkor magához vette az üveges vitrin alatt egy tálcán lévő 79 darab női köves aranygyűrű-kollekciót, majd futva elmenekült az üzletből. A járókelők gyalogosan és kerékpárral üldözőbe vették, de nem érték utol.

A vádlott, máig ismeretlen körülmények között elrejtette az ékszereket és egy közelben lakó rokonához menekült. Ott átöltözött, kopaszra borotválta a haját, és egy másik rokonánához távozott. A vádlott két napig ismeretlen helyeken bujkált, majd a rendőrség elfogta. A lopással 2 millió 389 ezer forint kárt okozott, amely nem térült meg. A vádlott a cselekmény elkövetését beismerte. S. Lajost jogerősen, mint többszörös visszaesőt, rablás bűntette miatt 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!