Közélet

2013.05.24. 12:30

Pár nap csúszás miatt tízszeres árat kellett fizetniük

Az elmúlt évben tízszeresére emelkedett a talajterhelési díj. Ezt a díjat olyan ingatlantulajdonosoknak kell megfizetniük, akiknek lehetősége volna, hogy a szennyvízcsatorna gerincvezetékére rákössenek, de ezt mégsem teszik meg.

Szoljon.hu

Shock portrayed on man's face

Fotó: Getty Images/iStockphoto

Jászkiséren több család, idős házaspár az elmúlt hetekben győződhetett meg arról, hogy mit is jelent a díjváltozás a gyakorlatban.

Azoknak, akik elmulasztották a rákötést, éves szinten mintegy 240 ezer forintos díjat kell megfizetniük a városban. A lapunkat megkereső nyugdíjas, Czékmán Jenő és felesége épp annak érdekében, hogy elkerüljék a díjemelést, a türelmi idő lejártára előtt, 2012 március végére rákötöttek a gerincvezetékre, április 1-től már a csatornadíjat fizetik.

– Tudtuk, hogy emelkedni fog a díj, ugyanakkor rendkívül nehéz anyagi körülmények között élünk a szűkös nyugdíjból – mondja Czékmán Jenőné. – A rezsi, a mindennapos kiadások mellett hónapról hónapra tízezreket kell elkölteni gyógyszerekre is. Nem véletlen, hogy korábban nem tudtuk kigazdálkodni a csatornarákötés költségét a családi kasszából. Már 2011-2012 telén szóltunk a vállalkozónak, hogy majd jönnie kell hozzánk bekötni a szennyvízcsatornát. Télen azonban nem lehet ilyen munkát végezni.


– Mindenesetre – veszi át a szót férje –, a határidő letelte előtt sikerült befejezni a csatornázást, március 29-én rákötöttünk a rendszerre, és jelentettük is a hivatal felé. Csakhogy nem jöttek ki ellenőrizni a rákötést, csak a következő héten hétfőn, ami már április 2-a volt. Számunkra ez nem is jelentett problémát, hisz’ úgy gondoltuk, hogy rendben van az ügy.
A házaspár elmondása, illetve a szerkesztőségünknek megmutatott iratok alapján azonban mégsem volt minden rendben. Ugyanis a rákötést igazoló szerződésre az 2012. április 2-i dátum került, ami már a türelmi időn túl volt. Az önkormányzat pedig ez alapján már a megemelt díjjal számolta fel a talajterhelési díjat az év első negyedévére.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Sokan kétségbeestek, amikor kézhez vették a drasztikusan megemelt összeget tartalmazó díjszámlát. Képünk illusztráció.
[/caption]
– Nem tartjuk igazságosnak azt, hogy a megemelt díjat kell megfizetnünk, ráadásul rendkívül nehéz anyagi helyzetbe is kerülnénk emiatt, hiszen a teljes nyugdíjamat oda kellene adni, hogy ki tudjuk fizetni a három hónapra számított 64 ezer forintot – panaszolta Czékmán Jenőné. – Írtunk kérelmet a hivatalba a teher mérséklésére, de csak tízezer forintot engedtek el. Ez persze jó, de nem vagyunk sokkal előbbre, mert ez sem tudjuk kifizetni.


Hajdú László polgármester szerint a történet – amely nem egyedi a településen, több család került hasonló helyzetbe – megítélését onnan is lehet kezdeni, hogy a települési szennyvízcsatorna-hálózata 2006-ban kiépült. Ettől kezdve folyamatosan lehetőség volt arra, hogy bárki rákössön a rendszerre. Ismert volt az is, hogy a talajterhelési díj 2012. január 1-gyel, a szabályzók szerint tízszeresére emelkedik. – Volt hat év, illetve még további három hónap türelmi idő, ezalatt rá kellett volna kötni a gerincvezetékre. Szerintem nem azon a két-három napon múlt a dolog. Ettől kezdve pedig a törvényben meghatározott megemelt díjat kell alkalmaznunk 2012. január 1-től. A talajterhelési díjat az önkormányzat az államkincstárba utalja tovább, azt a településnek mindenképp meg kell fizetni.


A polgármester rámutatott, hogy számos helybéli problémájáról van szó, ezért az önkormányzat foglalkozik a probléma kezelésével. Az elképzelés szerint a szociális helyzet, az életkörülmények mérlegelése alapján fognak határozni egyedi döntések alapján, hogy egy-egy családnak elengedik-e a megemelt díjat, vagy lehetőséget teremtenek, hogy a díjfizetés részletekben történjen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!