Közélet

2013.12.18. 21:28

A segítség nem csak karácsonykor, a hétköznapokon is elvárható lenne

Egy új, városi szintű kezdeményezés részletei láttak napvilágot szerdán a városháza dísztermében.

M.G.

A Szolnok Segít Programot Szalay Ferenc polgármester, dr. Bene Ildikó, a Hetényi Géza megyei Kórház-Rendelőintézet főigazgatója, fővédnök és Mohácsi Andrea, a – programot koordináló – Humán Szolgáltató Központ igazgatója mutatta be a sajtó képviselőinek. A programot bemutató felszólalók a médiát kérték fel, hogy a nyilvánosság erejének segítségével találjanak egymásra a nehézségekkel küszködő személyek, illetve az olyan potenciális támogatók, akik az általuk meghatározott módon kívánnak megsegíteni embereket, családokat, közösségeket.

– Egy város akkor válik igazán jó közösséggé, ha felkarolja nehezebb sorsú tagjait – hangsúlyozta Szalay Ferenc. – A városnak, önkormányzati szinten is számos karitatív programja működik a hátrányos helyzetű, nehéz sorsú emberek megsegítésére. A Szolnok Segít Program egy új elem, amely nem csupán támaszt jelent, hanem erősíti a lokálpatriotizmust, s valós otthonná teszi Szolnokot annak is, aki komoly nehézségekkel küzd a hétköznapokban. A meglévő támogatási rendszerek, segélyek, adományok csak a társadalom egy-egy szeletét érik el, ám sok problémára nem tudnak választ adni. Szeretnénk megszólítani a város lakóit, cégeit, hogy közösen alakítsunk ki egy kifejezetten szolnoki védőhálót, egy olyan, civil felajánlásokból működő rendszert, melynek működése kizárólag a szolnokiakon múlik. A városi programban a szociális terület szakembereivel karöltve névtelenül, vagy éppen felvállalva az adományt, bárki ellenőrizheti, mi történik felajánlásával, hová jut, kinek könnyíti meg a hétköznapjait – mondta a polgármester.

Mohácsi Andrea kifejtette: – Minden bizonnyal sokan ismerünk olyan emberi történeteket, melyek megindítják a szívünket, és tettekre ösztönöznek bennünket. Sokan szeretnének segíteni másokon lehetőségeikhez mérten, de legalább ennyire fontosnak tartjuk mindannyian, hogy lássuk: amit adunk, az valóban jó helyre kerül. Nekik, a jószándékú embereknek szeretnénk segíteni, s egy olyan programot életre hívni, melynek köszönhetően a segíteni vágyó szolnoki cégek, intézmények, magánszemélyek, valamint a segítségre szoruló szolnoki emberek helyben egymásra találnak. A program során a Humán Szolgáltató munkatársai kontrollálják a folyamatot, biztosítják a szakmai hátteret és a szervező munkát. Olyan családoknak, embereknek szeretnénk segíteni, akik nehézségeiken maguk is próbálnak úrrá lenni, becsülettel élnek, de lehetőségeik korlátain átlépni önerőből nem tudnak. A Szolnok Segít Program ötletét olyan jószándékú magánszemélyek és vállalkozások adták, akik szerencsére megtehetik azt, hogy másokon segítsenek, és arra kérték fel a Humán Szolgáltató Központot, hogy találjanak olyan személyeket és családokat, akik önhibájukon kívül kerültek „padlóra”, de onnan fel akarnak állni, egy kis támaszra lenne szükségük, s mert ők ezt a támaszt biztosítani tudnák – beszélte el a kezdeményezés előzményét Mohácsi Andrea.

– Sokan vannak, akik szívesen segítenek, ám nem igazán tudják, mi a módja a jó, célt érő segítségnek – beszélt a programról dr. Bene Ildikó is. A program fővédnöke a közéleti szerepvállalásának első hónapjaiban életre hívott egy olyan egészségügyi szűrőprogramot, mely több ezer embernek jelentett segítséget, és sok száz súlyos beteg embert irányított szakorvoshoz a betegségükből történő felgyógyulásuk érdekében. A kórházigazgató volt az is, akinek a kezdeményezésére útjára indult a méhnyakrákot okozó baktérium (HPV) elleni védőoltási program. – Ez a program pontosan abban segít nekünk, hogy megismerjünk sorsokat, s a sportköri tagsági díj kifizetésétől egy kerítés megépítéséig, vagy tanulmányi támogatásig bárki kiválaszthassa, kit miben szeretne támogatni. Megdöbbentő emberi sorsokat, fantasztikus küzdeni akarást, a szegénységben is tisztes életutakat ismerhettem meg, s olyan embert szeretnék fővédnökként elsőként támogatni, aki példát mutathat másoknak, aki képes volt egészen mélyről, a hajléktalan létből is talpra állni – tette hozzá dr. Bene Ildikó.

A városházán tartott sajtótájékoztatón magánszemélyként dr. Bene Ildikó és Szalay Ferenc, valamint egy névtelen mecénás is jó példával járt, s támogatásáról biztosított két szolnoki lakost és egy civil szervezetet. A kórházigazgató egy szülők nélkül felnőtt, a nagymama által nevelt fiatalembernek, az életben számos akadállyal szembenézett Attilának adott át egy kerékpárt, a polgármester egy olyan ápolónőnek, Gizellának nyújt egy éven át havi 20 ezer forintos pénzjuttatást, aki maga is súlyos betegségek garmadával szembesült, míg az ismeretlen támogató a Prizma Klub, pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézménye számára ajánlott fel jelentős mennyiségű élelmiszercsomagot – az adománylevelet Modla Dezső intézményvezető vette át dr. Bene Ildikó fővédnöktől.
Mészáros Géza

Irány a www.szolnoksegit.hu honlap!

A Szolnok Segít Program célja, hogy a segíteni vágyó szolnoki cégek, intézmények, magánszemélyek, valamint a segítségre szoruló szolnoki emberek helyben egymásra találnak. A projekt koordinálja, kontrollálja a folyamatot, biztosítja a szakmai hátteret és a szervező munkát. Tapasztalat, hogy jól prosperáló cégek, vagy tehetős emberek százával kapják a megkereséseket, de nehéz dönteniük, kit segítsenek a sok rászoruló közül. És sok segíteni vágyó átlagember sem tudja, hogyan és mi módon tudna segíteni, erejéhez mérten. Sokszor nem tudni azt sem, hogy célba ért-e a segítség, s ha igen, akkor milyen hatása volt. A szakmai hátteret biztosító Humán Szolgáltató Központ (HSZK) a www.szolnoksegit.hu honlapon keresztül mutatja be azoknak az embereknek a sorsát, akik problémáik megoldása érdekében folyamatosan küzdenek és együttműködnek a szakemberekkel. A projekt célja, hogy ne „csak” segítsünk, hanem jól is segítsünk. Ne „csupán” általában, hanem konkrét személyeknek, mindenki a saját választása alapján.
A HSZK segítségével konkrét személyeket és sorsokat ismerhetünk meg, olyan embereket, akik sokat tettek, tesznek annak érdekében, hogy súlyos problémáik rendeződjenek. A bemutatásban segítséget nyújt a www.szolnoksegit.hu weboldal. A segíteni vágyó szervezetek és magánszemélyek kiválaszthatják a támogatni kívánt személyt, személyeket, és eldönthetik, hogy egyszeri, vagy rendszeres, anyagi vagy egyéb formában kívánják-e segíteni őket. Amennyiben bővebb információra van szükségük, úgy közvetlenül a HSZK szakemberét is megkereshetik. A támogatási szándékot és formát e-mailben, telefonon, személyesen jelezhetik a megadott elérhetőségen. Az intézmény munkatársa felveszi a kapcsolatot a támogató szervezettel vagy személlyel, majd igény szerint referál a nyújtott segítség felhasználásáról, eredményességéről. Amennyiben a támogató nem kíván anonim maradni és hozzájárul, úgy a nyilvánosság tájékoztatást kap a megvalósult segítségnyújtásról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!