Közélet

2013.12.22. 13:33

„Nem lehet megfizetni egy kisgyerek szeméből sugárzó hálát”

Az elesettek és a rászorulók érdekében végzett tevékenységét köszönte meg a minap Dr. Beer Miklós váci megyés püspök Mihalcsik Istvánnak a szolnoki Karitász munkatársának.

Szathmáry István

Dr. Beer Miklós váci megyés püspök oklevéllel és egy Szent Erzsébet ikonnal ismerte el és köszönte meg a szolnoki Mihalcsik Istvánnak az elesettek és rászorulók érdekében végzett tevékenységét. Az elismerést Szent Erzsébet szülőhelyén, Sárospatakon adta át a főpásztor .

– Ön az ételosztástól, segélycsomagok kihordásától kezdve a heti ruhaosztásig állandó és tevékeny részvevője a szolnoki katolikus egyház jótékonysági alkalmainak. Honnan ered ez az elkötelezettsége?

– Vallásos családban születtem és nevelkedtem, gyermekkoromban rendszeresen jártam ministrálni. Később a munkakörülmények és az elvárások miatt már nem gyakorolhattam olyan könnyen a vallásomat, de soha nem lettem ateista. Mindig megmaradt a kapcsolatom az egyházzal, itt Szolnokon is, ahol 1963 óta élek. A Karitásszal, mint segélyszervezettel meg úgy kerültem kapcsolatba, hogy egyre többet hívtak segíteni, s mi mindig szívesen mentünk a feleségemmel. Később Csömözné Jutka, a Karitász régebbi vezetője révén 2004 óta rendszeressé vált az tevékenységem a segélyszervezetben, egészen odáig, hogy mára én lettem a legidősebb tagjuk.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Ezt a szolgálatot csak szeretettel lehet végezni, különben elfásul bele azt ember, tartja Mihalcsik István Fotó: Mészáros János
[/caption]

– Ahol igen sokrétű tevékenységet végez…

– Főzök a nyílt napon, ha úgy alakult, hordtuk az élelmet, ruházatot, most, az új helyünkön pedig egy másik önkéntes munkatárssal, Takácsné Icával a heti ruhaosztást végezzük. Ez sem kis feladat, mert évente 15-16 tonnát is meg kell mozgatni, igaz nem egyszerre. Meg akad hozzá segítség.

– Ez a munka még fiatalabbak számára sem lehet pihentető.

– Mindig megkapjuk hozzá az erőt. Ezt a szolgálatot csak elkötelezetten, szeretettel lehet végezni, máshogy belefásul az ember. Különben ha nem úgy alakul minden, ahogy kellene, úgy érezheti, nincs értelme. De itt emberekkel kerülünk kapcsolatba, s én szeretem az embereket. Egész életemben velük dolgoztam, nagyon ritkán alakult ki konfliktusom bárkivel. Legfeljebb olyannal, aki végképp kezelhetetlen volt.

– Ettől függetlenül nem lehet könnyű a szegénységgel szembesülni, vagy például azt látni, hogy valaki azért kéri a ruhaneműt, hogy a piacra menjen vele…

– Ezt is meg lehet érteni, mert azzal is segítetünk, ha az így kapott pénzt a családjára költi. Meg azzal is, ha beszélgetünk is velük. Azt nem lehet megfizetni, ha az ember egy kisgyerek szeméből látja a hálát, szeretet, mert boldog, amikor egy kis játékot adok neki. Az meg legtöbbször az arcáról lerí a hozzánk fordulónak, hogy nagyon rá van utalva a segítségre. A  követelőzőkre jellemző az ellenkezője. Annak elmagyarázom, hogy ez nem így működik. De nem küldök el senkit, mert első látásra nem lehet megítélni embereket. Mi is kapjuk, azt adjuk tovább. A hajléktalanok közt sok van, aki már régi ismerősként jön. Kis cetlin felírja előre, mire van szüksége, ideadja, összekészítem neki. Utána a Prizma úti melegedőben lemosakszik, megborotválkozik, rendbe szedi magát, tisztát vesz. Ez a munka visszahat arra is, aki végzi, teljesebbé teszi az életét, megpróbálom továbbadni vele azt az isteni gondoskodást, amit mi is kaptunk. Meg azok gondoskodását, akik támogatnak bennünket, mert anélkül nem sokra mennénk.

– Rendszeresen segítik Önöket adományokkal?

– Ehhez a munkához jólelkű támogatókra is szükség van. Csupán szeretettel nem tudjuk végezni, kell hozzá anyagi háttér is. Rengeteg ruhaneműt kapunk, vagy vannak olyan önzetlen segítőink, akik egy éven át fizetik egy-egy kisgyerek ebédjét. Amikor elfogyott a gyerekétkeztetésre a pénz, volt egy cégvezető, aki benyúlt a zsebébe egy nagyobb támogatásért. Máskor valaki küldött tízezer forintot erre a célra. A nagyobb cégek általában segítenek, ha megkeressük őket. Ugyanakkor annak ellenére, hogy Ferenc pápa meghirdette a szegények segítését, ezt sokszor el kell mondani, hogy meghallják azok az emberek, akik megtehetik, de elsiklanak mellette, Ha többször hallják, jobban megteszik.
– Ön boldog ember?

– Igen, mert amellett, amit csinálok, szép családom van. Bár az én koromban már jönnek a betegségek. Feleségem most is kórházban van, remélem, mihamarabb felépül.

Névjegy:
Név: Mihalcsik István
Született: 1935 Tiszaörvény
Családi állapota Nős, két gyermeke, négy unokája, egy dédunokája van.
Foglalkozása: Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál volt középvezető.
Iskolai végzettsége: Közgazdasági Technikum Szolnok, 1967
Kedvtelése: Kertészkedés

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!