Közélet

2015.05.10. 15:39

Karcsi bácsit 101 évesen is az aktív mozgás tartja karban

A közelmúltban töltötte be 101. életévét a szolnoki Sárai Szabó Károly, Karcsi bácsi.

SZOLJON

Legutóbb 99 éves korában beszélgetett vele lapunk újságírója, akkor azt mondta, egész napját kertészkedéssel tölti családi háza kertjében, és egészségi állapota olyan, akár egy tinié. Nos, a helyzet két év után mit sem változott.  A sokat megélt szépkorú még mindig aktívan műveli a kertjét, sőt, rendszeresen tornázik is, így tartja karban magát.

– A 101 éves születésnapomat szép csendesen ünnepeltem meg a jó barátokkal a szolnoki gondozási központban – mesélte Karcsi bácsi. – Sokan eljöttek ünnepelni, ami nagyon kedves élmény volt számomra. Most is, akárcsak 99 évesen, aktívan telnek mindennapjaim. Saját portámon az egész kertet egyedül művelem.

Idén sok volt benne a paraj, de azzal is megbirkóztam. Ültettem a földbe mindenféle veteményt, többek között paradicsomot, paprikát, krumplit és káposztát. Azt mondhatom, könnyedén bírom a munkát, de azért be kell osztanom az időmet.

Reggel, mielőtt elindulok a gondozási központba, kicsit kapálgatok a kertben, majd amikor hazaérek délután, akkor folytatom. A gondozási központba ebédelni járok, hogy ne legyek egyedül. Ilyenkor a társaimmal jókat beszélgetünk, társasjátékozunk, malmozunk és még tornázunk is. Utóbbit jómagam is rendszeresen művelem. Persze, ezen még a doktornő is elcsodálkozik. Szerencsére mindenem mozog még. Hétvégén az ebédelést otthon oldom meg. Ilyenkor az unokám főz nekem, vagy én dobok össze egy könnyű levest, esetleg tojásrántottát.

Hetente többször még bevásárolni is eljárok, az sem okoz nehézséget. Persze csak szigorúan busszal vágok bele a bevásárlókörútnak. Biciklire ugyanis már nem ülök, nem érzem magam biztonságban rajta. Egyébként pedig takarítással telik a hétvége. Úgy gondolom, egy kertesházban mindig akad valami tennivaló – avatta be lapunkat életébe ismét Karcsi bácsi, aki hozzátette, a hosszú életnek szerinte nincs titka, mert azt már mindenki tudja, hogy a jó genetikai adottságok mellett ahhoz nem kell más, mint a lehetőség szerinti sok mozgás, valamint az egészséges táplálkozás, azaz a friss zöldség és gyümölcs fogyasztása. [caption id="" align="alignleft" width="430"] Karcsi bácsit a születésnapján sokat felköszöntötték
[/caption]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!