Közélet

2015.05.14. 11:53

Kétséges, vízre teszik-e a Boris nénit Rákóczifalván

Kétséges, elindul-e az idén nyáron a „Boris néni”, azaz Rákóczifalva kishajója.

J. Zs.

Kósa Lajos polgármester elmondta, bár tavaly vízre tették Boris nénit, nem volt túl nagy az érdeklődés iránta, igen kevés bevétele volt belőle a fenntartó-üzemeltető önkormányzatnak. Ezért most a parton várakozik jobb sorára a vízi jármű.

– Az új képviselőtestület megfordítaná a dolgot: előbb a turizmust erősítené, és ha már többen látogatnak el a kisvárosba, akkor indítaná csak el a kishajót – magyarázta a településvezető, hozzátéve, Falva látványosságai, például a 2007-ben átadott, egykor oly’ népszerű tanösvény elhanyagolt, de ugyanilyen állapotban van a szabadstrand is. Ez utóbbi nem is biztos, hogy megkapná a működéshez szükséges engedélyeket.
– A jövőben szeretnénk mindezeket életre kelteni, valamint túrákat és kirándulásokat szervezni a helyieknek és az idelátogatóknak egyaránt. Távlati célunk pedig, hogy a Tisza-parton egy campinget alakítsunk ki – tette hozzá Kósa Lajos.

Kérdésünkre, miért Boris néni lett a kishajójuk neve, megtudjuk, ez az asszony volt első révész itt az 50-es években. A tiszavárkonyi révész-asszonyt mindenki ismerte, az ő tiszteletére lett elnevezve a jármű.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!