Közélet

2015.05.19. 11:21

MSZP: Csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfáját!

„A cserbenhagyás költségvetése” témában tartott sajtótájékoztatót ma az MSZP a szolnoki Tófenék úti irodájában.

Szoljon.hu

– A brókerkormány nemzetgazdasági minisztere letette az asztalra a cserbenhagyás költségvetését – mondta Györfi Mihály, az MSZP megyei alelnöke. – Varga Mihály dübörgő gazdaságról beszél, de nem lesz olcsóbb holnaptól sem a tej, sem a kenyér, sem a baromfihús és nem adják olcsóbban továbbra sem a világpiacon már fél éve olcsóbb gázt és áramot. Ezért továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy a sertéshús mellett az összes alapvető élelmiszer áfája, köztük a tejé, kenyérés és baromfihúsé is 5%-ra csökkenjen. Mivel az áfa a legnagyobb bevétel, és nem megy egyik percről a másikra a csökkentés, ezért látni szeretnénk a kormánytól egy megvalósítási tervet. Emellett óriási probléma a dolgozók szegénysége Magyarországon.

Ma az ország egy része létminimum vagy a szegénységi küszöb alatt él. Ha az Orbán-kormány valóban a munkából élő embereket kívánná támogatni, az szja-csökkentés helyett megemelné a kézhez kapott fizetéseket legalább 100 ezer forintra, a munkáltatók terheinek növelése nélkül. A mostani 1%-os szja-csökkenés továbbra is a jómóduaknak kedvez, miközben látjuk, mennyit keresnek az ápolók, szociális munkások, mentősök, a technikai alkalmazottak. Egyetértünk azzal, hogy a munkából élő embereket kell támogatni, de nem szóban, hanem tettekben – hangsúlyozta Györfi Mihály.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!