Közélet

2015.05.22. 09:39

Nyílt levélben kértek segítséget a károsultak

Többek között a pénzmosás elleni szabályok betartatását és a hatósági felelősségvállalás erősítését kértek a karcagi Kun-Mediátor-ügy károsultjai a politikusoktól.

D. E.

A pénzmosás elleni szabályok betartatását, a hatósági felelősségvállalás erősítését, hiteles cégnyilvántartás is kértek a Kun-Mediátor-ügy károsultjai abban a nyílt levélben, melyet a Parlament előtt adtak át csütörtökön a Miniszterelnökség munkatársának, email- útján pedig a köztársasági elnökhöz és a pártok vezetőihez is eljuttatott a károsultak egy csoportját képviselő dr. Dobrossy István ügyvéd és a karcagi Balog Zoltán, károsult.

Mint ismeretes, a rendőrség április 14-én sikkasztás bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást a Kun-Mediátor Kft. ellen, miután több karcagi nem jutott hozzá befektetéséhez. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét is visszavonta időközben már az engedélyezési hivatal.



A kft. eredetileg utazásközvetítői tevékenység folytatására alakult, s emellett  pénzbetét-gyűjtéssel is foglalkozott, kiemelkedően magas hozamot ígérve. Az eddigi adatok szerint az ügyvezető, a jelenleg körözés alatt álló Dobrai Sándorné felelőssége látszik biztosnak, de nem kizárt, hogy a nyomozás során a gyanúsítotti kör bővülhet – vélte az ügyvéd, aki már egy hónapja azon dolgozik, hogy az ügy Magyarország lakosságának tanulsággal szolgáljon, és véget érjenek az elmúlt évek állandóan visszatérő pénzügyi csalásai. Szeretné elérni, hogy már általános és középiskolában is foglalkozzanak alapvető pénzügyi ismeretekkel, hogy ne fordulhasson többet elő ilyen csalás.

A levélben jogszabály-módosításra kérik Orbán Viktort annak érdekében is, hogy a Quaestor-ügyhöz hasonlóan egy alap létrehozásával legalább részben térítsék meg a Kun-Mediátor- ügy károsultjainak a kárát, akik egy jól felépített csalássorozat áldozatai. Épp ezért a cég több mint egy évtizeden át végzett tevékenysége  jogszabályi problémákat is felvet, ezért javasolják a cégnyilvántartás tevékenységi körökre vonatkozó jogszabályok módosítását, hatósági kontrollal. Azt szeretnék elérni, hogy csak akkor lehessen bizonyos, különösen pénzintézeti tevékenységeket bejegyezni a cégnyilvántartásba, ha a kérelmező igazolná a tevékenység folytatásához szükséges engedélyek meglétét, az érvényességét rendszeresen felül kellene vizsgálni. Az ügyvéd szerint a Kun-Mediátor-ügy kapcsán felmerül egyes bankok felelőssége is, mert a cég bankszámláit vezető bankok éveken keresztül felelőtlenül jártak el a számlaforgalom bonyolításakor.

Példaként a kft. egyik számláját említette, melyen az év első három hónapjában közel egymilliárdos pénzforgalmat bonyolítottak, miközben mérleg szerint az árbevétele 60-70 millió forintot volt.

- Ez a pénzmosási szabályzatok nem kellő betartása, végrehajtása – figyelmeztetett Dobrossy, mert fel kellett volna tűnnie az adott bankok ügyintézőinek, hogy egy százmilliós átutalás nem fér bele az utazásszervezői tevékenységbe.

Mint levelükben írták, a Kun-Mediátor Kft. jogszerűen működő pénzintézet látszatát keltette, Karcagon gyakorlatilag mindenki tudott a cég betétgyűjtő tevékenységéről. Olyanok is, akiknek hivatali kötelességük lett volna intézkedni – írják levelükben. A nyomozó hatósághoz több mint ötszáz károsult tett eddig feljelentést, a szám napról napra nő. Dobrossy szerint 800-1000 lehet a károsultak száma, a kárösszeget 10-20 milliárd forint.

A levél másik kézbesítője Balog Zoltán, a károsultak önszervező csoportjának vezetője volt, aki elmondta, az ügy miatt több száz ember került vészhelyzetbe, szegénységbe Karcagon. Most a károsultak végső elkeseredésükben fordultak a miniszterelnökhöz segítségért.

[caption id="" align="alignleft" width="425"] Dobrossy István, a karcagi Kun-Mediátor károsultjainak egy csoportját képviselő ügyvéd (jobbra) a kormányfőnek írt nyílt levelet adott át Gazdag Lászlónak, a Miniszterelnökség közkapcsolati referensének.
[/caption]

- Reményt keltő számunkra Orbán Viktor egy országos tévében tett azon kijelentése, mely szerint a karcagi károsultaknak is segíteni kell. - Ha a miniszterelnök valamit megígért az úgy is van, ez reménykeltő számunkra ebben az esetben is - mondta lapunknak a sajtótájékoztató után Balog Zoltán, aki jó maga és családja is több millió forinttal érintett a Kun-Mediátor ügyben.

Az ügyvéd azt is hangoztatta, a kártalanítás mellett az a legfontosabb, hogy ne fordulhasson elő az országban több ilyen visszaélés. Beadványukban arra kérte a jogalkotókat, tegyék meg a szükséges lépéseket, s találjanak ki a károsultak számára megoldást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!