Közélet

2015.05.06. 15:49

Tovább vizsgálják a Dalkia szerződését Jászberényben

Lezárta vizsgálatának első szakaszát Jászberényben a városi kórház korábbi szolgáltatói szerződéseit áttekintő önkormányzati ideiglenes bizottság.

B. Cs.

Tamás Zoltán önkormányzati képviselő, a bizottság elnöke sajtótájékoztatón számolt be a munkáról. A testületet azt követően hozták létre év elején, hogy kiderült: a bíróság jogerős határozata szerint a városnak mintegy 750 millió forintot kell fizetnie a városi kórház korábbi üzemeltetőjének, a Dalkia Kft.-nek.

Azt egyértelműen megállapították a rendelkezésre álló adatokból, hogy az energetikai rendszer, a fűtés, a vízvezeték korszerűsítésére szükség volt a kórházban, illetve az is egyértelműen kiderült, hogy jól előkészített volt a szerződéskötés folyamata, több jelentkező közül választották ki a nyertes vállalkozást. Arra viszont nem vállalkoztak, hogy egyértelműen kimondják, az önkormányzat számára előnyös vagy előnytelen szerződés született másfél évtizeddel ezelőtt. A bizottság elnöke ugyanakkor elmondta, hogy az éves szinten szolgáltatói díjként kifizetett 105 millió forint nem tűnik eltúlzottnak.

A bizottság megkezdte a vizsgálat második szakaszát, mikor is a 2008-as szerződésbontásról, illetve az ahhoz vezető folyamatról gyűjt információkat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!