Kövér László nemzeti konzultációt sem zár ki a népességfogyás témájában

– Az elmúlt hetekben rengetegen hozzászóltak a hagyományos női és férfiszerepek fontosságát taglaló korábbi felvetéséhez. Hogy látja a kijelentései után kirobbant társadalmi vita hozadékait?

– A probléma nem új keletű. 1980 óta fogy a magyar népesség. Nem egy jövőbeli katasztrófának a kezdetén vagyunk, hanem szinte már a végkifejlet zajlik. Még a jelenlegi legjobb forgatókönyv szerint is 2050-re alig nyolcmillióan maradunk az országban. Ráadásul ennek a nyolcmillió embernek a fele ötvenesztendősnél idősebb lesz. Kérdés, hogy mennyi lesz az ötven évnél fiatalabbakból olyan, aki magán és családján kívül – a befizetett adóival – képes lesz az inaktív korosztályokat is eltartani. Ez persze azoknak a folyamatoknak a sikerességétől is függ, melyek elsősorban a roma kisebbség integrálását célozták meg.



– Beszélni tehát mindenképp szükséges a témáról. Milyen fórumokat tud erre elképzelni? Akár nemzeti konzultáció is lehet a népességfogyásról?

– A kormányzat részéről nem tudok ilyen tervekről, de egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek a nemzeti konzultációt. Olyan kérdésről van szó, mellyel az elmúlt huszonöt év politikai döntéshozói egészen egyszerűen nem foglalkoztak eleget. Voltak intézkedések, de közel sem elegendőek. A társadalomban pedig nem támadt fel a veszélyérzet. Látván ennek a demográfiai hanyatlásnak a lehetséges következményeit, hozadéka mindenképp volt ennek a – részben általam „kirobbantott” – társadalmi vitának. Azt azonban megjegyezném, hogy a politikusok nem véletlenül kénytelenek megnyilvánulni sokszor olyan kérdésekben is, melyek – látszólag vagy elsősorban – nem is rájuk tartoznak. Nem célunk beleavatkozni mások magánszférájába, de a társadalom véleményformáló, mintaadó elitje az elmúlt huszonöt évben nem feltétlenül tudta teljesíteni azt a feladatát, hogy lefolytassa ezeket a vitákat. Pedig ezeket a kérdéseket napirenden kellene tartani a társadalomban, hogy aztán – lehetőség szerint – a politikusoknak, a döntéshozóknak már csak a „köz bölcsességeit” kelljen megvalósítaniuk. Minden elképzelhető fórum alkalmas tehát arra, hogy a népességfogyásról szóló társadalmi vitát továbbra is folytassuk.

– A demográfiai egyenlőtlenség áthidalására, megoldására több intézkedést hoztak a közelmúltban is. Itt van például a csok újabb konstrukciója, vagy a lakásépítésre áfacsökkentéssel való ösztönzés. Elegendőek lesznek ezek a népességfogyás, a társadalom elöregedésének megállítására? Milyen elképzeléseket tart még megvalósíthatónak a következő időszakban?

– A kutatásokból kiderül, hogy nem feltétlenül csak az növeli a családalapítási kedvet, ha az ahhoz szükséges anyagi forrásokat szélesebb körben, bőkezűbben bocsátjuk rendelkezésre. A kiszámíthatóság, a stabilitás erősíti leginkább azt. Az egymást váltó kormányok sorában az Antall József majd Orbán Viktor által vezetett polgári kabinetek ugyan próbálták meghozni a maguk intézkedéseit a családalapítás megkönnyítése érdekében, de a szociálliberális kormányzatok Bokros Lajos óta ezeket a vívmányokat következetesen eltörölték. A rendszerváltozás óta nem volt mostanáig egységes elképzelés, családpolitika hazánkban. Azt szeretnénk elérni, hogy a következőkben az egymást váltó – adott esetben más gondolkodású politikai erők alkotta – kormányok ne tegyék meg azt, hogy lerombolva az előzőek igyekezetét, egészen más irányba rángassák az addig működő családpolitikát.

– A demográfiai egyenlőtlenségen túl más gondok is jelen vannak az életünkben. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő egy a lapunkban szerdán megjelent interjúban azt mondta, szerinte Európa már soha nem lesz olyan, mint volt akár még csak néhány éve. Szerinte a menekültáramlást nem mérsékelni, hanem megállítani kell, akár falakkal. Kerítés már egyes határainkon is áll – milyen eszközei vannak ezen kívül az Uniónak és azon belül országunknak a válság hosszú távú kezelésére?

– Az emberi társadalmak az elmúlt évszázadok során gyakran teremtettek maguknak olyan problémákat, melyeket megoldani nem, legjobb esetben is csak kezelni lehetett. A migránsválságot sem lehet rövid távon megoldani. Tartós, akut válságra kell berendezkednünk. Ez azt jelenti, hogy meg kell védenünk Európát, ha kell, falakkal. Ha nem akarjuk, hogy utódaink rá se ismerjenek a kontinensre, akkor radikális fordulatra van szükség. Félre kell tenni minden álszent, emberieskedő szöveget, ez azonban nem jelenti azt, hogy el kellene felejtenünk emberségesen gondolkodni! Mindössze arról van szó, hogy kevesebbet kell hazudnunk a probléma súlyosságáról. Hiába öntjük nyakon az egészet a menekültek iránti aggodalom szószával... A saját határainak megvédése mellett az uniónak azon instabil országok megsegítésére kellene áldozni az anyagi és egyéb potenciáljait, ahonnan ezek a bevándorlók érkeznek a kontinensre. Nem beszélve arról, hogy ezeknek az országoknak a többségét pont a Nyugat beavatkozása tette bizonytalanná.

– A probléma súlyát egyre többen átérzik. De befolyásolja ez egyáltalán mondjuk egy Szolnok melletti kis faluban élő, egyszerű vidéki család mindennapjait?

– Közvetlenül és rövidtávon nyilván nem. A magyar kormány nem gondolhatja, nem gondolhatjuk magunkról azt, hogy egyenjogú tagként osztogathatunk tanácsokat, fogalmazhatunk meg elvárásokat Németország, Franciaország vagy a többi nyugati állam felé, melyekben megszabjuk: nem fogadhatnak be a közös európai házba idegeneket – noha erkölcsi alapunk talán lenne rá. Mi csak azt akarjuk, hogy dönthessünk arról, saját országunkban egyáltalán akarunk-e, és ha igen, mennyi migránst. Jelen pillanatban azonban még ezt a jogunkat sem ismerték el. Szeretnénk legalább Magyarországot megtartani magyarnak, még ha az európai hatalmak már nem is az európaiak otthonaként gondolnak kontinensünkre.

– Szolnokon, ahol a Magyar Honvédségnek elit egységei vannak, különösen indokolt lehet a következő kérdés. Mi a véleménye a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításának mostanság újra felbukkanó ötletéről?

– Éppen tegnap reggel olvastam, hogy a baloldali cseh kormány védelmi minisztere nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy náluk visszaállítsák a sorkötelezettséget, melynek hazai eltörlését katasztrofális hibának tartom. Ennek orvoslása előbb-utóbb sokkal nagyobb energiákat fog felemészteni, mint amennyit a sorkötelezettség fenntartására kellett volna fordítanunk. Ha ma – a közgondolkodás jelentősebb változása nélkül – vissza akarnánk állítani a sorkatonaságot, akkor meglátásom szerint ez a sorköteles fiatal férfiak elvándorlását erősítené azokba az országokba, ahol ezt még nem tennék meg. Tehát vagy összeurópai döntés értelmében állítjuk vissza azt Európa nyugati csücskétől a keletiig, vagy sehogy – egy tagállam jelen pillanatban önállóan nem tudná ezt megvalósítani, legalábbis nem hatékonyan. Az viszont egyértelmű, hogy Európa – és benne Magyarország – azzal is erősebbé válna, ha ez megtörténne. A világban a terrorizmust és az illegális migrációval összefüggésben is terjedő bizonytalanságot látva egyáltalán nem zárom ki, hogy erre rákényszerülünk a nem túl távoli jövőben. Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezésére a kormányban jelenleg azon dolgoznak, hogy a NATO-csatlakozásunkkor vállalt, a haderőre szánt költségvetésünk növelésével összhangban a honvédség létszámát is bővítsük. Ez azonban elsősorban inkább az önkéntes tartalékosok állományának növelését jelenti.

– A sorkatonaság ismételt bevezetése szintén komoly vitát váltana ki az országban. Véleményütközésre azonban mindig szükség van – persze nem mindegy, milyen formában. Korábbi nyilatkozataiban többször óhajként fogalmazta meg a kormánypárt és az ellenzék között normális, kiegyensúlyozott vita szükségességét.

– Minden demokrácia működési alapja, hogy minimális értékkonszenzus legyen a szemben álló politikai felek között. Ezt viszont nagyon nehéz megteremteni nálunk, mert a mindenkori ellenzék és a kormányzat közötti szakadék léte jellemezte az elmúlt huszonöt évet. Mindez a rendszerváltás utáni első kormánynál tapasztalt, az SZDSZ és az MDF közötti mérhetetlen ellenszenvből fakad. Ez az indulás meg is határozta a következő húsz esztendőt. A mostani helyzetet azonban – még ha távolról sem ideális – jobbnak látom, mint a korábbi szituációt. Ebben nagy szerepet játszik, hogy jelenleg is elsöprő mandátumfölényben ülnek a kormánypártok a parlamenti padsorokban, ez az arány valamelyest önmérsékletre, szerénységre inti az ellenzéket. Nem látom azonban továbbra sem azt a gondolkodásbeli fordulatot az ellenzék részéről, melyre nagy szükség lenne. Hogy megértsék: a nem feltétlenül a Fideszre szavazó, a kormánnyal sok kérdésben egyet nem értő emberek sem mindig az acsarkodásra kíváncsiak, hanem arra, hogy a szemben álló felek az ő érdekükben normális párbeszédre, kompromisszumra törekedjenek.

– Ezt várhatjuk a következő években is a magyar politikai elittől?

– Kettőn áll a vásár. Az ellenzék ritkán mutatja meg, hogy képes konstruktív javaslatokra a kormánnyal szembeni elhibázott, minden körülmények közötti ellenállás helyett. Voltak persze kivételek: a menekültválság kezelésében egészen eltérően viselkedtek az ellenzéki erők. A Jobbik – még ha kritizált is –, belátta, hogy szükség van a kormány intézkedéseire, míg a baloldali pártok – európai elvtársaikhoz hasonlóan – az illegális bevándorlók befogadása mellett kardoskodtak.

– Melyik politikai pártot tartja a Fidesz-KDNP legnagyobb riválisának a 2018-as választásokon?

– Elemzői és politikusi megközelítésből is válaszolnék a kérdésre. Az elemzői felfogás szerint mindenki a Jobbikot látja az egyetlen potenciális kihívónak, bár mondjuk fél éve még nagyobb eséllyel tűnt ez reálisnak. Ellenben, ha a baloldal töredezettségét figyelmen kívül hagyjuk, akkor láthatjuk, a rájuk leadott voksok aránya összességében meghaladhatja a Jobbikra leadott szavazatokét. Nem zárhatjuk ki, hogy 2018-ra a baloldal ismét egységesen össze tud állni – bár jelenleg semmi sem mutat erre. Az erőviszonyok mindenesetre változékonyak. Nekünk – ez a politikai válaszom – nem érdemes foglalkoznunk a lehetséges riválisainkkal, saját magunk teendőivel kell törődnünk, vagyis azzal, hogy mit tudnánk tenni az ország, az emberek boldogulása érdekében.

– Az erőviszonyok változhatnak egy párton belül is. A kormányzó Fidesz is alakul, változik. Generációváltásnak lehetünk szemtanúi a párton belül a következő években?

– Az a Fidesz nagy előnye, hogy a párt politikai értékrendje nagyon régóta egységes, nincsenek törésvonalak a szervezeten belül. Van azonban egy természetes folyamat: az annak idején fiatal demokratákként közösséget alapító generáció tagjai mára a honi politika „nagy öregjeivé” váltak. Folyamatos a változás, mely nem spontán módon, konfliktusokon keresztül, hanem egy együttműködés keretében, tervezetten megy végbe. Mint látható egyre fentebb jutnak a párton belül a fiatalok, például Kubatov Gábor és Gulyás Gergely is tagja a párt elnökségének.

– Milyen szerepet tud a Fideszben elképzelni saját magának, amikor már ezek a fiatalok lesznek túlsúlyban a pártban?

– Sosem képzeltem el magamnak szerepeket, hanem mindig azt mérlegeltem, hogy az előttem álló feladatoknak – amelyekkel saját politikai közösségem megtisztelt – hogyan tudnék megfelelni. Soha nem azt néztem, hogy milyen affinitásom van az adott munkához, hanem hogy ezt elvállalva hozzá tudom-e tenni a magamét az összképhez. Az Országgyűlés elnöke sem én akartam lenni. Amikor megkaptam ezt a megtisztelő feladatot, akkor is az állt előttem, hogy mivel tudnék leginkább segíteni a kormányzat céljainak elérésében. Nem az én tisztem lemérni, hogy a házelnöki székből az elmúlt években mennyivel járultam hozzá a sikerekhez. Hogy meddig dolgozhatom ezen a poszton, az sem rajtam múlik, hanem előbb a választókon, aztán a párton. Mindenesetre továbbra is felkészülten várom a régi-új feladatokat...

képalá: Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerkesztőségünkben adott interjút lapunknak, melyben kitért a Fideszben eddig elvégzett feladataira is FOTÓ: Csabai István