Közélet

2016.05.30. 13:10

Aláírást gyűjtöttek a felháborodott lakosok

Jókora felháborodást váltott ki Fegyverneken az, hogy a lakosoktól a Tiszamenti Regionális Vízművek 5390 forintot kíván beszedni szennyvízbekötési díj címén. A lakosság nem érti, miért kell fizetnie azért, amit sokak véleménye szerint nem végzett el a társaság, a rákötéseket nem a cég végezte, már működő hálózatot vett át februárban. Száztíz aláírás gyűlt össze, amit elküldtek a fogyasztóvédelemhez.

Tóth András

512802560

Fotó: LM3311

– Úgy vélem, jogszerűtlen a díj beszedése – mondta egy nevét nem adó forrásunk az 5390 forintos csekkel kapcsolatban. – A cég kész hálózatot vett át, ezek tehát nem lehetnek új rákötések. Mit néznek meg a már betemetett hálózaton? – firtatta. Mellékelte megjegyzéséhez a cég üzletszabályzatát is, miszerint a rácsatlakozást a víziközmű-szolgáltató látja el, a díjtétel az alapdíjból és a kiszállási díjból tevődik össze. Vagyis szerinte lenne lehetőség méltányosan számlázni a kiszállást.
Egy másik panaszos szerint nem is túl távoli, hanem helyi dolgozók mennek ki egy időben több portához is, ezért úgy véli, méltánytalan az egyenként beszedett kiszállási díj.

Egy másik helybeli így fogalmaz: „A TRV kész csatornahálózatot vett át, majd 2000 elkészült végponttal. Ezzel szemben a TRV bekötési díjként akarja beszedni az 5390 forintot. Semmilyen pénzébe nem került a TRV-nek a fegyverneki beruházás. Uniós pénzből a helyi önkormányzat kiviteleztette külsős céggel. A TRV ingyen kapott egy egész városnyi hálózatot. A környező települések szennyvízdíjához képest pedig a fegyvernekieknek több mint kétszer akkora szennyvízdíjat akar majd kiszámlázni! Az 5390 forintos tételhez szerintünk semmilyen jogalapja nincs, a szennyvízdíjhoz pedig tisztességtelen a díjszabása. Így aztán jó pár aláírással született beadvány a fogyasztóvédelemhez, és a Gazdasági Versenyhivatalhoz is kivizsgálásért.”
A lakosok sokalják a kiszámlázandó víz- és szennyvízdíj költségét is, ami a város esetében ideiglenesen összesen 1080 forint. Úgy tudjuk, az önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a későbbiekben kisebb legyen az átmeneti összeg, tárgyalásokat folytat ennek érdekében. Mint a helyhatóságtól megtudtuk, a magas átmeneti szennyvízdíj ügyében megkeresték már az árszabályozó hatóságot és a szolgáltatót is.
A megyei kormányhivatal úgy reagált, az ügyben érintett lakosok összegyűjtött aláírása és a panaszbeadvány megérkezett a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályra. A panasz kivizsgálása folyamatban van.

A TRV szerint jogosan számláztak

Milyen jogcímen számlázott ki 5390 forint a TRV, illetve lehetséges lenne-e méltányosan kezelni a kiszállási díjat? – tette fel lapunk a kérdést a szolgáltatónak. Ezt a választ kaptuk: „Fegyverneken 2014. december 14-től csatlakozhatnak a háztartások a szennyvízhálózatra, ugyanis ekkor indult el a szennyvízberuházás próbaüzeme. A műszaki átadást követően a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. 2016. február 1-től kezdte meg az elkészült szennyvízhálózat és -telep üzemeltetését, illetve a fogyasztók felé történő szolgáltatást, melynek előfeltétele volt a szerződés megkötése Fegyvernek önkormányzatával.

A lakosoknak, illetve a közületeknek sem kellett 2016. február 1-jéig díjat fizetni a szennyvíz elvezetéséért és a telepen történő ártalmatlanításért. A próbaüzem alatti időszakban nem jött, nem is jöhetett létre az üzemeltető és a fogyasztó között szerződés jogviszony. A fegyverneki ingatlanokat az elmúlt hetekben épp azért kereste fel a társaság munkatársa, hogy a szerződéseket meg tudja kötni, ellenőrizze a rákötések megtörténtét, azok szabályosságát és a szennyvízhálózat üzemeltethetőségét. Ekkor került sor a vízmérő órák leolvasására is, melynek értéke lesz a szennyvízszolgáltatás számlázásának kezdő pontja. Ennek a fogyasztó által is aláírt, jegyzőkönyvben rögzített átvételnek, üzletszabályzatban meghatározott díját számlázta most ki a TRV Zrt.”

Mint írták, Fegyvernekhez hasonlóan a környező településeken is ki lett számlázva e díj.

„Néhány esetben azonban ezt a díjat az önkormányzat, illetve a társulat át tudta vállalni a fogyasztóktól, melynek köszönhetően csökkenteni tudták a lakosok és vállalkozások terheit. A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Fegyverneken is keresi ennek lehetőségét az önkormányzattal.”

A lakosoknak, illetve a közületeknek sem kellett 2016. február 1-jéig díjat fizetni a szennyvíz elvezetéséért és a telepen történő ártalmatlanításért. A próbaüzem alatti időszakban nem jött, nem is jöhetett létre az üzemeltető és a fogyasztó között szerződés jogviszony. A fegyverneki ingatlanokat az elmúlt hetekben épp azért kereste fel a társaság munkatársa, hogy a szerződéseket meg tudja kötni, ellenőrizze a rákötések megtörténtét, azok szabályosságát és a szennyvízhálózat üzemeltethetőségét. Ekkor került sor a vízmérő órák leolvasására is, melynek értéke lesz a szennyvízszolgáltatás számlázásának kezdő pontja. Ennek a fogyasztó által is aláírt, jegyzőkönyvben rögzített átvételnek, üzletszabályzatban meghatározott díját számlázta most ki a TRV Zrt.”

Mint írták, Fegyvernekhez hasonlóan a környező településeken is ki lett számlázva e díj.

„Néhány esetben azonban ezt a díjat az önkormányzat, illetve a társulat át tudta vállalni a fogyasztóktól, melynek köszönhetően csökkenteni tudták a lakosok és vállalkozások terheit. A Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Fegyverneken is keresi ennek lehetőségét az önkormányzattal.” -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!