Közélet

2016.05.27. 12:00

Lecsapott a jégvihar, óriási pusztítást vitt véghez

Jócskán aratott a vihar egy szajoli mezőgazdasági vállalkozónál. A hatalmas gépszín tetejét lebontva a tetőzet részeit „gondosan” elszórta a környéken, letarolva mindent, ami az útjába került. A Kátai-tanyán élők még nem találkoztak ilyen elemi erővel, pedig lakói közül ketten nem éppen fiatalok: túl vannak nyolcvanadik életévükön.

Tóth András

Hiába köszöngetünk hangosan a közvetlenül a 4-es főút mellett húzódó Kátai-tanyán, egy lélekkel sem találkozunk. Annál több törmelékbe, letört ágba botlunk. Aztán végül a tanya hátsó részéből előkerülnek a tulajdonosok is, akik nagy erőkkel dolgoznak a károk elhárításán.
[caption id="" align="alignleft" width="650"] Mindent elvert a jég - Kasza Gergely képei
[/caption]
– Jöjjenek csak, nézzék, mi van itt – fogad a körülményekhez képest teljesen higgadtan Erzsi néni, azaz Kátai Istvánné. – Szerda délután láttuk mi, hogy micsoda fekete felleg jön felénk, de nem gondoltuk volna, hogy ez lesz belőle – mutat körbe.

A látvány valóban siralmas, a földön mindenhol tetőcserép-törmelék, sár, a letarolt fák megmaradt lombjai között pedig a tanya végében levő gépszín fém hullámpalája. Így írt erről levelet lapunknak Kátai Tibor, a tanya tényleges tulajdonosa:[caption id="" align="alignleft" width="650"] Az egész szántó jég alatt - Kasza Gergely fotó
[/caption]

„A kora esti órákban, 18 és 19 óra között rövid ideig tartó, de iszonyatos erővel bíró vihar söpört végig Szajolon. A vihar erejére jellemző, hogy a kb. 300 négyzetméteres gazdasági melléképületünk tetejét teljesen lesöpörte, pedig tűzihorganyzott svédacéllemezekkel lett lefedve nemrég. Az acéllemezeket alufóliaként gyűrte össze a vihar és dobálta szerteszét. A tanyánkon lévő öreg akácfáimat is kettétörte.”
Látogatásunk idején Tibor nincs otthon, testvére, István segédkezik a szüleinek a kárelhárításban.
[caption id="" align="alignleft" width="650"] Így nézett ki távolról a jégzivatar - Kasza Gergely fotó
[/caption][caption id="" align="alignleft" width="650"] És ilyen volt közelről - Kasza Gergely fotó
[/caption]
– Hárman lakunk itt, az agyvérzéses papa, a fiam, Tibor és én – mondja Erzsi néni. – Nyolcvan hektáron gazdálkodunk, és van 37 hektár saját telepítésű erdőnk és gyümölcsösünk is. Hogy ott lehet-e kár, nem tudjuk, még nem volt időnk szétnézni, mert előbb itt kellene végeznünk – teszi hozzá ide-oda járkálva, hiszen nagyon még ideje sem volt körülnézni a mindig is a család tulajdonában levő tanyán.

– Itt lakunk már 30 éve, de ilyen vihart én még nem láttam, de még életemben sem, pedig már nem éppen fiatal, 82 éves vagyok. Alig láttam ki az ablakon, olyan sötét volt. Azt vettem észre, hogy lapok repkednek, de nem hittem volna, hogy az a tető lett volna. A gépszín három éve épült, féléves munka volt benne – sorolja.

– A kár legalább egymillió forint – szól közbe István. – A műhely tetejét megbontotta, a kertre, a lóistállóra, a fák közé is kerül tetőelem. Még a közeli repceföldről is került elő tetőlemez – folytatja tovább Erzsi néni, hozzátéve, hogy a közeli napraforgóban is jócskán korai aratást végzett a vihar, a tanya kertjében pedig vastagon állt a jég. – Készülnünk kellene az aratásra, de most a kárelhárítással kell foglalkoznunk, a helyreállítás legalább őszig eltart. Ráadásul a gépszín alá hordtuk be a terményt, legalább fedett helyen volt, de hogy ezután hogy lesz, hirtelen nem is tudom – mondja.

Tóth András Mindent elvert a jég - Kasza Gergely képei Az egész szántó jég alatt - Kasza Gergely fotó Így nézett ki távolról a jégzivatar - Kasza Gergely fotó És ilyen volt közelről - Kasza Gergely fotó -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!