Közélet

2016.09.02. 12:30

Falra másztak a feladattól a tűzoltók

Horoglétramászás és akadályfutás – ez a két versenyszám szerepelt a tizenharmadik Gróf Széchenyi Ödön Tűzoltósport-verseny első, csütörtöki napjának programján. Ma, a második versenynapon a csapatok a négyszer százméteres váltóban, illetve a kismotorfecskendő-szerelésben mérik össze tudásukat – tudtuk meg a megyei katasztrófavédelmi sajtóügyelettől.

Szoljon.hu

A verseny első napján a kollégák rögtön „falra mászással” kezdtek, hiszen a viadalon először horoglétra-mászásban mérték össze magukat. A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ udvarán lévő mászóházakon egyszerre négy versenyző teljesítette a feladatot. A dolguk az volt, hogy megfelelő biztonsági intézkedések mellett egy legalább nyolc és félkilós horoglétrát – nagyjából harminc méteres futás után – beakasszanak a mászóház első emeleti ablakába, felfussanak a létrán, beüljek a párkányra, a létrát feldobják a következő emeletig, ismét másszanak, beüljenek, lajtorját dobjanak, majd az utolsó létrázás után a harmadik emeleti ablakon beugorva megállítsák a stoppert.

A délutáni verseny az UTE Szilágyi úti atlétikai sporttelepén zajlott, ott a százméteres akadálypályát kellett leküzdeniük az indulóknak. Ez a feladat is futással indult, majd az ilyetén módon kellőképpen lendületbe jött versenyzők átsuhantak a két méter magas palánk fölött, ezután mindkét kezükbe vettek egy-egy feltekert tömlőt. Azzal végigrohantak a nyolc méter hosszú palánkon, és mert idejük volt közben bőven, egymáshoz is kapcsolták a tömlőket, hogy aztán némi futást követően a vezetéket egy osztóra is csatlakoztassák. Ezután már nem maradt más hátra, mint a helyére illeszteni a magukkal hozott sugárcsövet, és az ily módon megszerelt sugárral berontani a célba. Az eredményt nemcsak az befolyásolta, hogy mennyi idő alatt ért valaki a célba, hanem az is, hogy mindent szabályosan szerelt-e meg.

A hozzáértők szerint valamennyi versenyszámnál előnyt jelent, ha a tűzoltó rendelkezik sportmúlttal, a legjobb, ha atletizált, de némi tornásztapasztalat ráadásként igencsak megnövelheti az esélyeket. A horoglétrát ma már csak a tűzoltósportban használják, vagyis a napi rutin híján egy-egy versenyre komolyan készülni kell vele. Mindenki maga tapasztalja ki, hol és hogyan fogja, vigye, dobja, emelje a létrát, hogy a leggazdaságosabban bánjon az erejével. Azt mondják, ennél a versenyszámnál hetven százalékban a jó technika számít, az erő csak harminc százalékot nyom a latban. A százméteres akadálypályánál is hasznos, ha az induló jó sprinter, plusz helyén van az egyensúlyérzéke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!